Jump to content

Európai uniós támogatást nyert a munkahelyek minősítésére a Magyar Szakszervezeti Szövetség

2020. 07. 11. 10:21

Csaknem 48 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és a Vasas Szakszervezeti Szövetség közös konzorciuma, amely vállalta, hogy meghatározza a minőségi munkahely kritériumait és ezek alapján értékelik is a magyarországi munkahelyeket, elsősorban a feldolgozóipar területén - közölte a MASZSZ pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az érdekvédelmi szervezetek pályázatukat a Gazdaságfejlesztési innovációs operatív programban nyújtották be.

Kordás László, a MASZSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a másfél éves program első lépéseként nemzetközi kutatások - például az OECD javaslatai alapján - a magyarországi viszonyok figyelembe vételével kidolgozzák a munkahelyek minősítésének kritériumait. A szakszervezeti vezető szerint a "Minőségi munkahely" cím elnyerésénél alapfeltétel lesz, hogy a cégnek ne legyen bírsága a munkaügyi hatóságtól, továbbá értékelik a munkaügyi kapcsolatok rendezettségét; megvizsgálják működik-e szakszervezet, van-e munkavédelmi referens, van-e kollektív szerződés az adott cégnél. Kordás László elmondta, az ilyen és ezekhez hasonló tényezőkről kérdőív formájában nyilatkoznak majd az érintettek.

A program második lépése a munkahely bejárása lesz, ahol az adott vállalat képviselői és az ott működő szakszervezet egyes tagjai közösen tekintik meg, hogyan is működik a társaság a gyakorlatban, mennyire tartják be a munkavédelmi előírásokat és milyenek a munkabiztonsági feltételek.

Közölte, a programban nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a magyarországi helyzethez adaptált minőségmérésre alkalmas kritériumrendszert dolgozzanak ki. Ennek elősegítése érdekében kísérleti (pilot) projektet terveznek Fejér megyében, azoknál a feldolgozóiparban tevékenykedő cégeknél, ahol a Vasas Szakszervezeti Szövetség képviseli a dolgozók érdekeit. A cél az, hogy felmérjék a szakszervezetek által felállított minőségi munkahelyre vonatkozó szempontok és a magyarországi viszonyok kapcsolatát, és ha szükséges, akkor a tapasztalatok, valamint a cégek jelzései alapján módosítsák a munkáltatókkal szemben támasztott elvárásokat.

Kordás László elmondta, a "Minőségi munkahely" cím kialakításával egy márkát (brandet) kívánnak létrehozni, ebben pedig nagy segítség lesz a pilot projekt. Ugyanis a minősítésen sikeresen átment vállalkozások három évig használhatják a "Minőségi munkahely" címet és az ezzel járó logót, így kívánják ösztönözni a munkáltatókat a minősítés megszerzésére és ezáltal minőségi munkahely létrehozására, fenntartására.

A szakszervezeti vezető szerint a munkahelyek minősítése a munkavállalók érdekeit is szolgálja, hiszen az álláskeresők nagyobb bizalommal próbálkozhatnak elhelyezkedni a "Minőségi munkahely" címet elnyert munkáltatóknál.

(Forrás: sikeresceg.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)