Jump to content

Hogy takarítható meg 10-40 százalék költség?

2018. 01. 25. 11:58

Miként csökkenthető az agráriparban a szállítás költsége, úgy, hogy az más területek rovására ne menjen? A válasz a precíziós módszerben és az optimalizált terményszárításban rejlik.

A kiállításon a precíziós szárítás komplex rendszerének kidolgozásáért logisztika kategóriában termékfejlesztési különdíjjal jutalmazott cég vezetője kiemelte: a precíziós szárítással egyben egyenletesebb terményminőség érhető el.

A rendszert a cég saját erőből fejlesztette ki, a működtetéshez szükséges hardver- és szoftvereszközökkel együtt - - mondta Speiser Ferenc, az RS Kereskedelemi és Szolgáltató Bt. ügyvezetőeje.

Eddig 56 helyen telepítették az általuk kifejlesztett videokontrollt, a precíziós szárítási folyamatot, amely magasabb szintű terményszárító üzemeltetést jelent, 23 partnerüknél valósították meg.

Speiser Ferenc közölte azt is: évről-évre egyre nagyobb a gazdálkodók érdeklődése a precíziós szárítási folyamat iránt, amit az is jelez, hogy tavalyelőtt a cég nettó árbevétele 63 millió forint volt, míg a múlt évben már elérte a 150 millió forintot, az idén pedig ennek dupláját várják.

A cég munkájának eredményeként jelenleg több mint 11 ezer érzékelővel figyelik a Magyarországon működő terményszárítók működését. A rendszere iránt már a környező országokból is érdeklődnek - hangsúlyozta.

Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta: a tárca feladatának tekinti, hogy a gazdákkal megismertesse a precíziós technológiák előnyeit, segítse őket e technológiák alkalmazásában.

(Forrás: sikeresceg.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)