Jump to content

Hol a helye a Vásárlók Könyvének?

2018. 06. 06. 16:20

Sportszereket áruló forgalmas üzlet, fitnesz központ, nagy forgalmat bonyolító élelmiszer áruházak – a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége tizenkét különböző üzletben annak járt utána, hogy eleget tesznek-e a boltok a Vásárlók Könyve kihelyezésére vonatkozó követelményeknek. Azt ugyanis a vásárlók számára jól látható helyre és könnyen hozzáférhető módon kell kitenni.

A vásárlók egyik legfontosabb alapjoga, hogy panaszuknak hangot adjanak, amennyiben nem elégedettek az üzletben valamilyen termékkel vagy szolgáltatással, vagy akár az eladó magatartásával. Ha pedig a megtett panasz kezelésével nem ért egyet a vevő vagy a kifogást nem lehet azonnal kivizsgálni, úgy a kereskedőnek a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet kell felvennie. Sőt, annak másolati példányát is át kell adni, ott helyben az üzletben a panasztevőnek – tájékoztatott Baranovszky György, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) ügyvezető elnöke.

Elmondta, ha mégsem kap papírt arról a fogyasztó, hogy személyesen, szóbeli panaszt tett a helyszínen, akkor jön szóba a Vásárlók Könyve, amiről szinte mindenki hallott már, de az erre vonatkozó pontos előírásokkal a vásárlók nem feltétlenül vannak tisztában. Az kifejezetten arra való, hogy a fogyasztók bármilyen, az üzlet működésével kapcsolatos panaszukat, de akár javaslatukat is bejegyezzék. Kifejezetten tilos a fogyasztókat e jogukban megakadályozni vagy befolyásolni.

Ha pedig a fogyasztó beírja oda a kifogását, akkor az írásban megtett panasznak is minősül, amire 30 napon belül a kereskedőnek válaszolnia kell. Emellett, az sem mindegy, hogyan helyezik ki a Vásárlók Könyvét. Ezt a vásárlók számára jól látható, egyszersmind pedig olyan helyre kell tenni, ahol könnyen hozzáférhetnek. Így például, nem szabályos az, ha a fogyasztók elől elzárt, eldugott, nem látható helyen van, de ugyanúgy az sem, ha azt ugyan látható helyen, de az üzlet pultja, esetleg pénztára mögött tartják, tehát kizárólag a kereskedő munkatársa számára hozzáférhető módon – mondta az ügyvezető elnök.

(Forrás: sikeresceg.co.hu, hirado.hu/Fotó: pixabay.com)