A elnök szerint a járványhelyzet miatt előállt válságot szakmától függően élték túl a kézművesek, iparosok, és utalt arra, hogy az építőiparon belüli szakmák jó része tudott dolgozni a járvány idején is, viszont mélyen érintette a leállás a vendéglátóipart és a hozzákapcsolódó területeket, például a mosodákat, taxisokat.
Az is látszik, hogy a válság alatt több mikrovállalkozás is tevékenységet váltott, az alkalmazottak más területen helyezkedtek el, és nyitás után is ottmaradtak, azért várhatóan kevesebb lakossági szolgáltatást végző marad a piacon - fogalmazott Németh László.
Az elnök szerint a kézműves, iparos szakmáknak a digitalizáció ellenére is lesz jövője, a termékeikre, szolgáltatásaikra van piaci kereslet.
Németh László hangsúlyozta, fontos, hogy a kézművesek, iparosok a kor követelményeinek megfelelő képzéseket, digitalizációs ismereteket kapjanak, hiszen a lakások felszereltségében is egyre inkább teret nyernek az okos alkalmazások, és ezeket is javítani, karbantartani kell.
Az Iposz elnöke elmondta, a szövetség legutóbbi közgyűlésén nyilatkozatot fogadtak el az érdekképviseleti munka erősítéséről. Az Iposz, amely országos lefedettséget jelentő 164 önálló területi ipartestületet és szakmai szervezetet fog össze, mintegy 35 ezer vállalkozást ér el. Az érdekképviseleti munka erősítéseként egyebek közt jelen kívánnak venni a minimálbér tárgyalásokon, hogy a témában leginkább érintett legkisebb vállalkozások szempontjait közvetítsék.
A tagságot segítik azzal is, hogy az Iposz bekapcsolódott a vállalkozások zöldgazdaságra átállását, továbbá a digitalizációját segítő pályázatokba. Fontos lenne, hogy a jogpont hálózat folytatni tudja munkáját az idén lejáró uniós támogatást követően is - mondta Németh László.