A biztonságos, rendezett körülmények között működő munkahelyhez elengedhetetlenül szükséges a megfelelő munkavédelmi szabályok betartása. Amennyiben a hatóságok nem találnak mindent rendben, több százezre bírságot szabhatnak ki a cégre.
A Széchenyi Kártya Programot irányító KAVOSZ 1000 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőjének megkérdezésével készítette el idei nagy kutatását a válság tapasztalatairól, valamint a döntéshozók várakozásairól. Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a vállalkozások lassan, de biztosan kezdenek kilábalni a válságból.
Szinte elkerülhetetlen, hogy a munkahelyen időnként előforduljanak konfliktusok. A legjobb, amit tehetünk, hogy felkészülünk rá, és megtanuljuk kezelni a vitákat. Néhány hasznos módszer segíthet a konfliktusok megelőzésében és kezelésében.
Átfogó ellenőrzést indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a budapesti vendéglátósok körében, a fellépés célja, hogy véget vessen a vásárlókat megtévesztő visszaéléseknek és rákényszerítse a vendéglátóhelyeket, hogy bevételeikről szabályos bizonylatot adjanak - közölte a NAV.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) támogatja és teljesíthetőnek tartja az online pénztárgép átállás új, augusztus 31-i végső határidejét. Az onlinekassza.hu portál szerint lehetséges a határidő betartása, de ehhez duplájára kell növelni a bekötési sebességet.
Világszerte egyre többen használják a kávézókat munkahelyként. Vállalkozók, szabadúszók, és minden olyan munkavállaló, akinek nem kell minden hétköznap a munkahelyén dolgoznia, előszeretettel látogatják a kávézókat. Itt egy finom kávé áráért korlátlan wifi-használatot és asztalt kapnak, ráadásul megelőzhetik az otthoni munkavégzés során tapasztalható elszigetelődést és az irodabérlésért sem kell vagyonokat fizetniük.