Németországban csaknem megháromszorozódott a kihasználatlan irodai munkaállomások aránya 2019 óta a koronavírus miatt 2020-ban szélesebb körben bevezetett és azóta is alkalmazott otthoni munkavégzés folytán - derült ki a müncheni ifo
Szerkesztőség
2023.04.14.
„Ő miért ilyen? Most miért viselkedik így? Soha nem fogom megérteni ezt az embert!”. Tegye a szívére a kezét, a munkahelyén ön is jó párszor feltette már ezeket a kérdéseket.
Segédmunkásként alkalmazzák a Romániában dolgozó vendégmunkások közel kétharmadát - tudta meg a bevándorlási hivataltól (IGI) az Economica.net gazdasági portál.
Az infokommunikációs-távközlési (IKT) szektor vállalatai szívesen foglalkoztatnának jóval több női digitális szakembert, ehhez azonban a nők szerint a sztereotípiák lebontására, családbarát munkahelyekre és rugalmas munkaidőre lenne szükség - derül ki
Nemcsak a mozgásszervekre veszélyes, hanem a belső szervekre is rossz hatással van a folyamatos ülés. Milyen terhelésnek teszi ki a gerincét, aki napi 6–8 órát ül a munkahelyén, és persze
Hétmillió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy betéti társaságra illegális alkatrészkereskedelem miatt, a vállalkozást a nagykereskedők számlaadat-szolgáltatása buktatta le.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyszerűsített havi adó- és járulékbevallási megoldást kínál az átalányadózó egyéni vállalkozóknak az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA), de már a teljes 2258-as bevallás is elérhető
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 49 százaléka elégedetlen a fizetésével, 52 százalékuk egy éven belül munkahelyváltást is tervez - derült ki a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder szeptember közepén elvégzett munkaerőpiaci
A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatottsága az elmúlt években egyre kedvezőbb volt, de a cégek továbbra sem használják ki a lehetőségeket ezen a területen - közölte a Profession.hu állásportál kedden.
Szerkesztőség
2022.09.09.
Mitől kedvelhető egy munkahely? Az álláshirdetésekben sorjáznak a jól ismert sallangok: a kihívást jelentő feladatok, önállóság, kreativitás, teljesítményarányos bérezés és a bónuszok. De valóban mindenki szívesen kidolgozná a lelkét is a munkahelyén? És szerethetőbb a rutinszerű munka, ha közben kényelmesen a háttérben lehet maradni, miközben a főnöké a teljes felelősség?
Már csaknem 40 ezren kötöttek fogyasztóbarát személyi hitelszerződést, az új értékesítések volumenének negyede ehhez a konstrukcióhoz kötődik. A jegybanki vizsgálatok szerint a fogyasztóbarát személyi hitelek döntő részét szabályosan, a pályázati
A depresszió, a szorongás komoly lelki megpróbáltatásokat jelent a munkavállalóknak, ami ellen tenni kell a cégeknek is, különben a szervezet hatékonysága szenvedhet csorbát. A K&H HR igazgatója szerint a megoldás