Az IDC prognózisa szerint 2020-ban a letöltött programok száma meghaladja majd a 210 milliárdot, míg az ezekből származó bevétel az 57 milliárd dollárt. Ebben az összegben az alkalmazásokban megjelenő hirdetések nem szerepelnek.
Az Apple által működtetett App Store hozza a legtöbb bevételt, a teljes piac 58 százalékát tudhatta magáénak 2015-ben, a forgalom pedig 36 százalékkal nőtt 2014-hez képest. Ez azt figyelembe véve különösen érdekes, hogy a telepített alkalmazások számát vizsgálva mindössze 15 százalékos volt az Apple részesedése, miközben az applikációk száma 8 százalékkal esett. Az androidos eszközt használók nagy száma miatt a Google Play 60 százalékos részesedést szerzett a múlt évben a letöltött és telepített mobilalkalmazásoknál. Igaz, a bevételből még jóval kisebb mértékben részesedik, mint riválisa, a teljes forgalom 36 százalékát tudhatta magáénak a Google applikáció boltja. Az IDC prognózisa szerint a következő években sem változik a helyzet, vagyis az App Store továbbra is nagyobb bevételt hoz majd, mint legnagyobb riválisa.