Jump to content

Amerikában terjeszkedik a milliárdos magyar startup

2017. 01. 05. 16:07

Amerikában terjeszkedik a budapesti székhelyű Starschema Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a nagy mennyiségű adatok (big data) kezelésével és elemzésével foglalkozó cég folyamatosan növeli ügyfeleinek számát, az idei év elején megalapította amerikai leányvállalatát, ahol az értékesítés mellett a tervek szerint 2017-ben egy fejlesztő csapat is megkezdi munkáját.

Az új megbízásoknak köszönhetően a magyar IT-vállalat árbevétele - előzetes becslések szerint - a tavalyi 1,25 milliárd forintról, 67 százalékkal, kétmilliárd forintra emelkedik 2016-ban, miközben foglalkoztatottainak száma 57-ről 132-re nő. A cég várakozásai szerint adózás előtti nyeresége is emelkedik idén, 160 millió forintra az előző évi 116,2 millió forintról.

A társaság közölte, megrendeléseinek jelentős része, mintegy 70 százaléka már most is a tengerentúlról, főként a Fortune 500-as nagyvállalatoktól érkezik, mint például az Apple, a Walt Disney, a Facebook és a Netflix.

A kezdetek...

2006-ban két fejlesztő alapította a céget, mára távol-keleti óriások versenytársaként emlegetik az üzleti intelligenciával foglalkozó magyar Starschema-t.

A Starschema az egyik legnagyobb magyarországi business intelligence vállalkozássá nőtte ki magát. A Big Data technológia robbanásszerű fejlődésére és alkalmazására a cég időben és jól reagált – innovatív megoldásaikkal és nyitott üzleti filozófiájukkal világszinten is egyedi portfóliót alakítottak ki.

A kis cégből villámgyorsan középvállalattá fejlődő Starschema-nak is szembe kellett néznie az ilyenkor szokásosan jelentkező kihívásokkal: a szervezet exponenciális növekedése, az új munkatársak beintegrálása hatalmas erőforrásokat emésztett fel a megbízásokkal is folyamatosan leterhelt vállalkozásnál. A megfelelő szakembergárda felépítésével jelenleg hazánkban egyedül a Starschema képes kellően nagy és tapasztalt szakértő csapatot delegálni egy-egy összetettebb Big Data-BI projektre. Megrendeléseik döntő hányada külföldről érkezik, a világ vezető nagyvállalatainak projektjein dolgoznak, de itthon is több TOP200-as vállalatot szolgáltak már ki.

Mi is az a Big Data?

A „Big Data” a cégek, az intelligens hálózatok, a magánszektor és az egyéni felhasználók által világszerte és napi szinten előállított óriási adatmennyiséget jelenti. Strukturáltan és kielemezve ez a rengeteg információ nagy hasznot hozhat a cégek és ügyfelek számára.

Exabitek, zettabitek, yottabitek – a hangzásuk alapján akár egy sci-fiből is származhatnának ezek a kifejezések, ám valójában ezek lesznek a jövő adatméretei, ahogy az adatok mennyisége folyamatosan növekszik. Az IBM szerint jelenleg világszerte napi szinten kb. 2,5 exabit adatot állítunk elő – ez egy olyan számot jelent, amit 18 nulla követ, és 2,5 trillió bitnek felel meg. Erre a mértékű adatfolyamra szoktunk „big data”-ként utalni, és ez több forrásból származhat: a mobilinternet használatából, gépek közötti kommunikációból és szenzorok használatából („a tárgyak internete”). A magánélet és a munka területén egyaránt fokozódó digitalizáció napról napra növekvő adatmennyiségeket eredményez.

(Forrás: sikeresceg.hu; mti.hu; it-services.hu; kép: FreeDigitalPhotos.net)