Jump to content

Saját startupot indít a Google csúcsvezető

2017. 01. 27. 20:21

A magyar származású László Bock a Google-nél a “People Operation” nevű osztályt vezeti és a minap körlevélben tudatta a kollégáival, hogy elhagyja a céget, hogy saját startupot indítson. Utóbbit egyelőre még homály övezi, még azon dolgoznak, hogy nyilvánosan is elinduljon.

Bock helyét a Google-nál Eileen Naughton tölti be, aki eddig a cég angliai és írországi értékesítési alelnöke volt, adta hírül a Fortune. Forrásokra hivatkozva a lap megemlíti, hogy Naughton az egyik legmagasabb szintű menedzser és alapító tagja a Google belső, női körénak.

A Fortune szerint Bock a jövőben tanácsadóként dolgozik tovább a Google-nek, azonban ennek ellentmond, hogy a távozó HR-vezető úgy írta alá az e-mailt, hogy a “nemsokára ex senior tanácsadó”.

Miben volt fontos szerepe Bocknak a Google-nél?

Bock 2006-ban érkezett a Google-höz és megreformálta a cég kiválasztási rendszerét, egy gördülékenyen működő gépezetté tette, ami – tekintve, hogy évente több ezer alkalmazottat vesznek fel – nem volt kis munka. Több munkavállalóbarát intézkedést vezetett be az ingyen ebédtől a munkahelyi buszjáratokon át a “vidd be a szüleidet dolgozni” napokig.

Komoly, statisztikákon alapuló felvételi és fizetési rendszert vezetett be, és nagyobb hangsúlyt fektetett a felvételin elérhető kreditekre, mint arra, hogy ki milyen menő egyetemen szerezte a diplomáját.

(Forrás: sikeresceg.hu; forbes.hu; kép: FreeDigitalPhotos.net; cpjobs.com)