Jump to content

Innovációs kisvállalkozás új üzemét avatták Nagykanizsán

2019. 08. 26. 14:37

Fémmegmunkálással foglalkozó, robottechnológiát is alkalmazó kisvállalkozás 165 millió forintos beruházással épült új üzemét avatták fel pénteken Nagykanizsán.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője a Két Salamon Bt. üzemcsarnokának avatóján azt mondta: a kormányzati gazdaságpolitika céljaival összhangban egy innovatív technológiát alkalmazó kkv kapott hazai forrással kiegészített európai uniós támogatást.

Hozzátette: a 2010 óta alkalmazott gazdaságpolitika lényege, hogy a hazai forrásokkal kiegészített európai uniós források 60 százaléka a magyar vállalkozások fejlesztéseit szolgálja. Ezzel hatékonyabban tudnak dolgozni, versenyképesebbek lehetnek a piacon, illetve új munkahelyeket tudnak teremteni.

Az államtitkár felidézte, hogy 2010-ben mintegy 12 százalékos volt a magyarországi munkanélküliségi ráta, ami mára 3,5-3,6 százalékra mérséklődött, és ezzel Európa élvonalába kerültünk ezen a téren.

Nagykanizsán a 7-8 évvel ezelőtti adatokhoz képest kétezerrel csökkent a munkanélküliek létszáma, illetve ezerrel emelkedett az új munkahelyek száma - jegyezte meg Cseresnyés Péter.

Radics Bálint, a Széchenyi Programiroda szaktanácsadója a beruházásról elmondta: az új üzemcsarnok kialakítására és a robottechnológiát is alkalmazó fémmegmunkáló berendezések beszerzésére 165 millió forintot fordítottak.

Vissza nem térítendő támogatásként 50 millió forintot nyert a vállalkozás, amihez 100 millió forintos kedvezményes hitel, továbbá 16 millió forint önerő társult. A kapacitásbővítést és technológiai innovációt jelentő beruházás keretében számítógép-vezérlésű, részben robottechnológiát is alkalmazó lemezmegmunkáló, -vágó és élhajlító berendezéseket vásároltak.

A szaktanácsadó hozzátette, hogy a Két Salamon Bt. az elmúlt három évben három európai uniós pályázat keretében együttesen közel 300 millió forintos fejlesztést hajtott végre. Ennek nagyjából egyharmada volt az uniós forrás, csaknem egyharmada kedvezményes kölcsön, a több mint 100 millió forintot kitevő harmadik rész pedig a családi vállalkozás önrésze.

Salamon Attila ügyvezető az MTI érdeklődésére elmondta: a tavaly közel 182 millió forint nettó árbevételt és több mint 22 millió forint adózott eredményt elért vállalkozás 9 embert foglalkoztat. Kizárólag belföldi piacra, elsősorban helyi cégeknek gyártanak fémből készült tartályokat, csővezetékeket, amelyek a késztermékek részeként kerülnek külpiacokra.

(Forrás: sikeresceg.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)