Jump to content

Hamarosan érkezhetnek a repülő taxik

2019. 11. 05. 13:15

Két cég folytat előrehaladott teszteket a közlekedés megreformálására. A sugárhajtású Lilium Jet és az önvezető Volocopter is sikeresen megtette első teljes értékű tesztrepülését, amivel a légi taxizás csupán egy karnyújtásnyira került.

Fotó: flick.com/Marco Verch Professional 

 repülő taxi kifejlesztésével foglalkozó Lilium és Volocopter cég is a héten hajtott végre teszteket. Előbbi 2025-ig, míg utóbbi már két éven belül bevezetné a kereskedelmi légitaxi-szolgáltatást.

A Lilium a sugárhajtásra esküszik

A müncheni székhelyű tech-startup cég, a Lilium új felvételeket közölt légi taxijáról, melyeken a korszakalkotó találmány Németországban emelkedett az égbe – írja a Mirror.

A Lilium Jet elnevezésű jármű a világ első ötüléses, teljesen elektromos, függőleges fel- és leszállásra képes lökhajtásos repülőgép. A légi járművet 36 teljesen elektromos sugárhajtású motor repteti, így nincs üzemi kibocsátása, míg vízszintes repülés közben a rendelkezésre álló kétezer lóerőnek csak kevesebb mint 10 százalékát használja.

A Lilium állítása szerint a repülőgép közel 100 km/h sebességgel képes haladni, és egyetlen töltéssel 300 kilométer távolságot tud teljesíteni.

 

Az űrkutatás egyik legnagyobb kihívását jelentő manőverét abszolválták

Noha nem ez volt a légi taxi bemutatkozó útja, ez volt az első alkalom, hogy a repülőgép a függőleges repülésről vízszintesre váltott, ami az egyik legnagyobb kihívást jelentő manőver az űrkutatásban.

A Lilium nem sokkal azután végezte el a tesztrepülést, hogy a cég befejezte első, müncheni gyártóüzemét, mely reményei szerint segít elérni azt a célt, hogy 2025-re kereskedelmi légitaxi-szolgáltatásokat kínálhasson a vállalat.

Daniel Wiegand, a Lilium társalapítója és vezérigazgatója elmondta: kézzelfogható, konkrét lépéseket tesznek annak érdekében, hogy a regionális légi mobilitással kapcsolatos elképzelésük valósággá váljon, és egyelőre a terv szerint haladnak.

Kínában önvezető légi taxit tesztelnek

Míg a Lilium a kereskedelmi légitaxi-szolgáltatást 2025-re tervezi, egy másik cég már két éven belül elindítaná saját programját. A Volocopter drónszerű repülő taxiját néhány napja Szingapúrban tesztelték – írja a Daily Mail.

A 18 propellerrel ellátott önvezető légi jármű működését a tesztrepülések alatt még pilóta felügyeli. A Volocopterben két utasnak és poggyászaiknak lesz hely. Alkotói remélik, hogy a technológia csökkenti a nagyobb városokban a forgalom okozta környezetszennyezést, és forradalmasítja a jövő közlekedését.

A Volocopter már végzett teszteket Dubajban, Helsinkiben, Németországban és Las Vegasban is, de a szingapúri próba a cég első kísérlete egy város szívében. A futurisztikus közlekedési eszköz két és fél percig repült a Marina Bay vize felett.

Szingapúrban az első közt vehetik majd igénybe a szolgáltatást, melynek kereskedelmi bevezetését kettő-négy éven belül várják. A Volocopter úgy tervezi, hogy az első helyszín után az összes forgalmas ázsiai városban elérhetővé teszi a légi taxit.

Célunk, hogy Jakartában, Manilában és Bangkokban is bevezessük, mert nagy szükségük van rá, csakúgy, mint Indiában és Kínában” – mondta Florian Reuter, a Volocopter vezérigazgatója.

Már az első állomás is elkészült

A hét elején a Volocopter bemutatta Szingapúrban a VoloPortot, egy légitaxi-állomást a víz szélén, mely a le- és felszálló pálya mellett egy utasterminállal is rendelkezik.

Duncan Walker, a Skyports ügyvezető igazgatója és a Volocopter partnere úgy nyilatkozott: a légi taxik nem a tömegközlekedést helyettesítésére kerülnek forgalomba, hanem egy másik megoldásként.

(Forrás: sikeresceg.co.hu, hirado.hu/Fotó: flickr.com/Marco Verch Professional)