Jump to content

Elindítja műholdas internetszolgáltatását az Amazon

2025. 04. 29. 13:57

Hétfőn indították Föld körüli pályára Floridából az amerikai Amazon internethálózatának műholdjait, így már az e-kereskedelemmel és webes szolgáltatásokkal foglalkozó vállalat is belépett arra a piacra, melyet a SpaceX dominál több ezer aktív műholddal.

A United Launch Alliance (ULA) rakétatársaság Atlas V rakétája 27-et juttatott fel az Amazon Kuiper típusú műholdjaiból, amelyek a Neptunusz pályáján kívül található kisbolygóövről kapták a nevüket. A pályára állított műholdak közel 630 kilométeres magasságban keringenek majd – írja az MTI.

 

 

A Jeff Bezos által alapított vállalat 2019-ben jelentette be a Kuiper-rendszer kiépítését, az első két prototípus műholdat 2023-ban indították útnak a cég globális lefedettséget biztosító és több ezer műholdból álló internetszolgáltatása első lépéseként.

A cég mérnökei a legújabb változaton jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, még egy olyan tükörfóliával is bevonták, amely a visszavert napfényt szétszórja, így segítve a csillagászokat.

Az Amazon 10 milliárd dollárt szán saját rendszere kiépítésére, ami a tervek szerint 3236 műholdból áll majd, amikor eléri teljes méretét és az Elon Musk által alapított SpaceX közel 8 ezer műholdból álló Starlink rendszerének lesz a versenytársa.

A fellövéseket különböző rakétatársaságok végzik majd el, köztük a Jeff Bezos tulajdonában lévő Blue Origin, illetve az ULA és az európai Arianespace.

„Nem számít, hogyan alakul a küldetés, ez csak az utazásunk kezdete. Vannak dolgok, amelyeket csak repülés közben lehet megtanulni”

– mondta Rajeev Badyal, a projekt vezetője.

A Starlink révén a SpaceX a világ legnagyobb műhold-üzemeltetője. Az Amazon további riválisai közé tartozik a kanadai Telesat, amely még nem indított műholdakat, valamint a francia Eutelsat OneWeb, amely elsősorban kormányoknak és vállalkozásoknak kínál internetszolgáltatást.

Az amerikai Szövetségi Hírközlési Bizottság (Federal Communications Commission) arra kötelezte az Amazont, hogy 2026-ig állítsa pályára a rendszert alkotó műholdak felét.

A SpaceX-hez hasonlóan az Amazon is az egyéni fogyasztókat és vállalati ügyfeleket kíván megcélozni a Kuiperrel.

(Forrás: sikeresceg.co.hu, hirado.hu/Fotó: unsplash/Christian Wiediger)