Jump to content

Fiatalon nem bulizhatott, cseréb ma egy 18 milliárdos cég tulajdonosa

2017. 01. 13. 10:26

A döglődő családi vállalkozásból élelmiszeripari óriást épített a felvásárláskor még csak tizennyolc éves ausztrál lány.

A tizennyolc éves Carolyn Creswell részmunkaidőben egy müzliket gyártó családi vállakozásnál dolgozott, ebből a keresetből finanszírozta tanulmányait. A tucatnyi kávézót és boltot ellátó családi cég tulajdonosai azonban úgy döntöttek, hogy eladják a vállallkozást. Közölték az alkalmazottakkal, hogy minden bizonnyal az eladást követően megszűnik majd az állásuk.

Mivel Carolyn szerette a munkáját, és szüksége volt a pénzre, ezért kollégájával együtt összedobták megtakarításukat és ajánlatot tettek a családi üzletre. Meglepetésükre az ezer ausztrál dolláros – 215 ezer forintos – ajánlatot elfogadták a tulajdonosok, így ketten vitték tovább a bizniszt, ami minden lelkesedésük ellenére továbbra is pangott. Így két év után az üzlettársa kiszállt és Carolyn magára maradt.

Carolyn kitartása és nyakassága a tulajdonosváltás után öt évvel, 1997-ben érett be. Ekkor kerül be a müzlije Ausztrália második legnagyobb szupermarket-láncába, a Coles-ba és a kis cég elindult a világhírnév felé.

Mára a Carman’s Fine Foods 18 milliárd forintos cég, az ausztrál sajtó pedig csak „müzlikirálynőként” emlegeti az egykor állásáért aggódó Carolynt. Termékei csak Ausztráliában 3 ezer üzletben kaphatóak és 32 országba exportál.

A BBC beszámolója szerint a most 42 éves üzletasszony bár büszke a sikereire, azért az első három évet szívesen kihagyta volna. A müzlikirálynő azt is hozzáteszi, hogy fiatalságának nagy részét felemésztette az üzlet. Az átvétel utáni három évben még mellékállást kellett vállalnia, hogy fenn tudja tartani magát. Az egyetemet nem hagyta abba, az üzlet mellett sikerült lediplomáznia. Az egyetemi évek alatt kora reggel a cégnél kezdett, nappal előadásokon volt és az ebédidőben tette rendbe a vállalkozás könyvelését, majd reggel minden kezdődött előről.

A vele egyidős barátaival és csoporttársaival szemben neki kimaradt az életéből az egyetemi évek alatt a bulizás és az utazgatás, de ma egy 60 millió dollárt érő cég tulajdonosa. A kiszállt üzlettárs vajon megbánta a döntését?

(Forrás: bbc.com; penzugyguru.hu; kép: bbc.com)