Még 24 magyar kis- és középvállalkozás (kkv) jelentkezhet annak a webalkalmazásnak az ingyenes kipróbálására, amellyel felmérhetik, illetve optimalizálhatják energia- és nyersanyag-felhasználásukat.
Minden hatodik kis- és középvállalkozás fontolgatja még, hogy hitelt igényel a jegybank Növekedési Hitelprogramjában (NHP) az utolsó negyedévben – derül ki a Budapest Bank kutatásából. A program második fázisában bevezetett változások szélesítették a hitelre jogosultak körét: a hitelezett vállalkozások negyede ennek köszönhetően jutott hozzá a forráshoz, az új uniós pályázatok kiírása pedig további lendületet adhat a programnak.
A NAV 15 ezer ellenőrzést végzett a nyáron, és az ellenőrök minden negyedik esetben találtak valamilyen hiányosságot. A bírságok összege 530 millió forint, 70 üzletet pedig 12 napra be is zártak. A legrafináltabb vállalkozót egy dél-dunántúli gyógyfürdőben büntették meg.
Idén elsősorban az egyre fokozódó piaci verseny következtében csökkenthetik az áramköltségeiket a hazai vállalkozások, mivel az európai nemzetközi áramárak elérték azt az alsó küszöböt, amelynél lejjebb már nemigen csökkenek majd rövid- és középtávon. Azonban azok, akik eddig nem váltottak még kereskedőt, sokat nyerhetnek!
Egyszerűbb lesz az uniós pályázati rendszer a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban, a pályázók kevesebb bürokráciával és sokkal inkább szolgáltató típusú államigazgatással találkoznak majd - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.
Az idei első félévben 118 ezer négyzetméter irodát adtak bérbe a fővárosban, ebből 17 200 négyzetmétert béreltek az informatikai cégek, 14 ezret pedig az állam - közölte a Laurus Irodaházak fejlesztő társaság.
Az üzleti szolgáltatóközpontok (Shared Service Center – SSC) a hazai gazdaság egyik húzóágazatát jelentik: jelenleg közel 30 ezer munkahelyet biztosítanak, mintegy 400 milliárd forintos éves árbevételt termelve. Az ágazat további fejlődésének azonban komoly akadálya lehet a szakemberhiány.
Az export a hazai gazdaság legfontosabb húzóereje, ezért a vállalkozások kiviteli kedvét próbálják ösztönözni a piacon hamarosan debütáló Exim Kártyával, amely a mikro- és kisvállalkozásokat segíti abban, hogy kedvezményes finanszírozási eszközökkel javítsák nemzetközi versenyképességüket.
Huszonötszörös eltérés van a legmagasabb és a legalacsonyabb bérbesorolású munkakörökben fizetett összegek között Magyarországon - derült ki a Trenkwalder és szakmai partnereinek szervezésében lezajlott felmérésből.
A hétköznapokban megbízható irodai munkatárs, a hétvégeken viszont bébiszitter, cukrász vagy autószerelő. Akár a hobbid is számíthat mellékállásnak, ha vállalkozásként tekintesz rá!
A gazdasági helyzet a legtöbb EU-tagállamban 2013-ban is kihívások elé állította a kkv-kat. A gazdasági mutatók fellendülést jeleznek, a tendenciák ezzel szemben egyenetlenek, és nem kellően erőteljesek – derült ki az Európai Bizottság jelentéséből. Magyarországon a kkv-k által teremtett hozzáadott érték, a kkv-k száma és foglalkoztatási rátája messze elmarad az uniós átlagtól, sőt a legfrissebb adatok 2008-hoz képest is mintegy 10 százaléknyi lemaradást mutatnak: 2009 és 2013 között 4 százalékkal csökkent a kkv-k száma, ami 22 ezer olyan vállalkozásnak felel meg, amely lehúzta a rolót.
Nyolc magyar személy szerepel azon a százas listán, amelyet a közép-európai régió világszínvonalú innovátorairól a Res Publica állított össze egyebek mellett a Google-lel, a Visegrádi Alappal és a Financial Times-szal együttműködésben.