Jump to content

Adózol a céges ajándékok után?

2013. 12. 16. 06:38

2012 januárja óta azonban az eddigieknél nagyobb körültekintéssel kell gondolni a céges ajándékokra. Tavaly év eleje óta ugyanis már nem csak a minimálbér 25 százalékát meg nem haladó értékű juttatás számít üzleti ajándéknak. Vagyis szinte bármit adunk az üzleti partnereknek üzleti ajándék címén, azután adóznunk kell. A karácsony előtti időszak a vállalkozások esetében nem csak az év végi zárásról, hanem az üzleti partnereknek nyújtott céges ajándékokról is szól. Ugyan ezek elkészíttetése fejenként pár ezer forintból megoldható, de ami fontosabb, hogy az ajándékok után adóznod is kell. Segítünk, hogyan! A céges ajándékok rendkívül fontosak egy vállalkozás esetében, hiszen ezáltal erősíthetjük a kapcsolatainkat a partnerekkel, illetve ezek segítségével jó benyomást keltve akár újakat is szerezhetünk.

A társasági adózás hatálya alá tartozó juttatók esetében így adóköteles minden olyan juttatás, amelyet reprezentációs és üzleti ajándék címen adnak: az ajándék után pedig annak 1,19-szoros értéke után 16 százalék személyi jövedelemadót és 27 százalék egészségügyi hozzájárulást kell fizetni.

A közterhek alól mentességben csak a társadalmi szervezetek, köztestületek, egyházi jogi személyek, alapítványok, közalapítványok részesülnek mégpedig az összes ráfordításuk vagy összes bevételük közül a kisebb 10 százalékáig juttatott reprezentációs illetve- a minimálbér 25 százalékát meg nem haladó egyedi értékű üzleti ajándék esetén.

Nem minősül viszont üzleti ajándéknak, ha az értékpapír, értékpapírra vonatkozó jog, bármire korlátozás nélkül felhasználható utalvány, készpénz-helyettesítő fizetési eszköz. Tehát amennyiben az ajándékutalványt nem csak egy-egy üzletben lehet felhasználni, hanem mondjuk egy bevásárlóközpont valamennyi üzletében, akkor máris kiesik az üzleti ajándékok köréből.

Szintén nem minősül üzleti ajándéknak az az ajándék, amely természetes vagy tenyésztett gyöngy, drágakő, féldrágakő, nemesfém, nemesfémmel plattírozott fém és ezekből készült áru, valamint ékszerutánzat, érme.

Fotó: freedigitalphotos.net