Jump to content

6 dolog, amit meg kell fontolnod költöztetéskor

2014. 03. 12. 22:43

Egy új városba költözni – izgalmas és félelmetes is lehet. Új városba költöztetni a cégedet még nagyobb felelősséggel jár. A költözés nagyban fellendítheti az üzletet, de sok előkészülettel és szervezéssel jár, éppen ezért érdemes alaposan végiggondolnod azt.

1. Költségek

Lehet, hogy nagyon jó lehetőségnek tűnik egy másik városba költözni, de ne felejtsük el azt sem, hogy az új telephelynek is fizetnünk kell a költségeit. Ha például egy megyeszékhelyről szeretnénk a fővárosba költözni, számolnunk kell azzal, hogy Budapesten többet kell fizetnünk a bérleti díjért. Minél frekventáltabb helyet választunk, valószínűleg annál többet.

2. Kapcsolatok

Nem árt, ha vannak ismerőseink abban a városban, ahova költözünk – egy cég esetében ez még inkább így van. Az új piac kiépítéséhez elengedhetetlen, hogy legyen néhány kulcsfontosságú ismerősünk, partnerünk, ügyfelünk az új városban. Ezen kapcsolatok segíthetnek ugyanis az új ügyfélkört kialakítani.

3. Helyi szokások

Költözés előtt feltétlenül fel kell térképezni az új településen lakók vásárlási szokásait. Nézd meg, hogy a lakosok képesek-e eltartani a céget, van-e igény és pénz a vállalkozás nyújtotta szolgáltatásokra, árukra.

4. Infrastruktúra

Nézd meg, hogy mennyire nehéz eljutni a telephelyre vagy az üzletbe! Lehet autóval parkolni a közelben? Jó a tömegközlekedés a környéken? Nézd meg térképen, vagy járd végig az útvonalat! Nagyon megnehezítheted a saját és a vásárlóid helyzetét, ha olyan helyre költözteted a cégedet, amelyet csak nagyon nehezen lehet megközelíteni. Előfordulhat, hogy amit megspórolsz az alacsonyabb bérleti díjjal, el is bukod a nehéz megközelíthetőség miatt.

5. Ingázás

Nemcsak az ügyfeleknek, de az alkalmazottaknak és neked is el kell jutnotok az új telephelyre vagy üzletbe. Gondold végig, mérd le, számold ki, hogy mennyit kell utaznod minden nap az otthonodtól a munkahelyedig! Az ingázás rengeteg időt és nem kevés pénzt emészthet fel. Gondold végig higgadtan, hogy mennyit érdemes erre áldozni, és ebbe belefér-e az új helyszín.

6. Alaposan tervezd meg a költözést!

Ha a költözés mellett döntöttél, alaposan tervezd meg a menetét! Valószínűleg szükség lesz költöztetőkre, teherautókra, dobozokra, az alkalmazottak segítségére. De mindez nem végezheti mindenki egyénileg – össze kell hangolnod a különböző feladatokat. Készíts ütemtervet, egyeztess le mindent a résztvevőkkel, csak ezután kezdhetitek a költözést.


Fotó: FreeDigitalPhotos