Jump to content

Nőtt a cégvezetők kockázata – így kezeld!

2014. 04. 14. 20:54

Az új Polgári Törvénykönyv értelmében már nem a cég, hanem annak vezetője, vagy vezetői viselik a felelősséget, ha az kárt okoz valamelyik üzleti partnernek. Ez jelentősen megnöveli azt a kockázatot, amit egy cégvezetőnek viselnie kell, ám ez több módon is kezelhető.

Némiképp megváltozott a cégvezetők élete az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépésével. Eddig ugyanis egy-két kivételtől eltekintve maga a vállalkozás volt a felelős, ha az megkárosította egy üzleti partnerét. Mostantól viszont már személy szerint a cégvezetők vonhatóak felelősségre ilyen esetekben, akik saját vagyonukkal felelnek a károkozásokért.

A Szecskay Ügyvédi Iroda nemrég kiadott közleménye szerint a rizikó azonban különféle úton is csökkenthető. Az egyik ilyen, ha a társaság létesítő okiratába foglalják, hogy a kártérítés a cégtől és annak vezetőjétől egyaránt követelhető. Nem akadályozza ugyanis semmi, hogy a vállalkozás és a vezető tisztségviselő felelőssége egyetemleges legyen, ám az ügyvédi iroda szerint ilyen helyzetben a kötelezettségvállalás teljesítése bizonytalan adójogi következményekkel járhat.

Ugyancsak jó megoldás, ha a vezető tisztségviselő feladatkörét a lehető legpontosabban rögzítik. Így a cégvezető valóban csak azért a kárért vonható felelősségre, amelyet saját magatartásával idézett elő, miközben mentesül azokban az esetekben, amikor a károkozás nem róható fel közvetlenül. Ez különösen akkor fontos, ha a cégnek több vezetője is van, hiszen így megoszlik a hatáskör és a felelősség is.

A cégvezetők azonban felelősségbiztosítást is köthetnek, így akár már évi pár százezer forint befizetésével több tízmilliós kártérítéstől kímélhetik meg magukat. Egy ilyen biztosítás fedezheti a vezetői döntésből származó károkat, a bírságokat, a jogi és egyéb eljárási költségeket, a jó hírnév megsértése elleni védekezés költségeit, valamint felszámoláskor a biztosíték összegét. Bár a Magyar Biztosítók Szövetsége szerint tavaly mindössze 320 ilyen biztosítást kötöttek a cégvezetők, a Polgári Törvénykönyv változásával várhatóan növekszik majd ennek a típusnak a népszerűsége.


Fotó: FreeDigitalPhotos