Jump to content

Egyre népszerűbb a cafeteria

2014. 05. 21. 19:25

A tavalyi mélypont után ismét nőtt a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya, idén a kkv-k közel fele tervez valamilyen béren kívüli juttatást nyújtani alkalmazottainak. A különböző cafeteria elemeket tekintve jelentősen megugrott az Erzsébet-utalvány népszerűsége. Emellett a SZÉP-kártya alkalmazásának szándéka az eddigi legmagasabb értéket érte el, és ezzel stabilan átvette a második helyett a közlekedési költségtérítéstől.

A tavalyi mélypont után ismét nőtt a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya. Jelenleg a kkv-k 46 százaléka tervezi, hogy béren kívüli juttatással is támogatja dolgozóit. Ez az érték ugyan messze elmarad az öt-hat évvel ezelőtt jellemző 75-80 százalékos eredményektől, de mindenképpen előrelépés a tavalyi évben elért mélyponthoz képest, amikor a vállalkozások csupán 42 százaléka kívánt élni a cafeteria nyújtotta lehetőségekkel – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból. A megkérdezett vállalkozások visszajelzései alapján azt látni, hogy a béren kívüli juttatások javuló népszerűsége mögött leginkább az Erzsébet-utalványok alkalmazásának nagymértékű emelkedése áll.

"Míg tavaly év végén a kkv-k csupán 32 százaléka kívánta használni a SZÉP-kártyát, mint juttatási formát, addig ez az arány idén 42 százalékra ugrott. Emellett tovább növekedett, és ezzel bevezetése óta legjobb eredményét érte el a SZÉP-kártya alkalmazásának szándéka, jelenleg a vállalkozások 21 százaléka tervezi beépíteni bérezési rendszerébe. A közlekedési költségek térítése korábbi második helyéről a harmadik helyre csúszott vissza. Most a kkv-k 17 százaléka tervezi, hogy hozzájárul dolgozói munkába járásához" – részletezte az eredményeket Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

„Az Erzsébet-utalvány stabil első helye leginkább annak köszönhető, hogy tavaly óta 5000 helyett már havi 8000 forint értékben adható kedvezményes, 35,7 százalékos munkáltatói adóteherrel. Míg a cafeteria elemek idei évre tervezett gyakoribb használata feltehetően azt is jelzi, hogy a kkv szektor túljutott a válságon, és immár növelni tudja a dolgozói juttatásokat" – mondta Németh László.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu/HVG.hu