Jump to content

Súlyos adminisztrációs terhekre számíthatnak a cégek

2014. 12. 10. 14:36

2015. január 1-jétől egyáltalán nem lehet áfa-szempontból fontos árut mozgatni a NAV tudta nélkül, mert bevezetik az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszert, röviden EKAER-t. Annak ellenére, hogy a jogalkotók nagyon kevés időt hagytak a felkészülésre, a bejelentés elmulasztása komoly bírsággal járhat.

A növekvő adminisztrációs teher mellett azonban pénzügyi többletteherrel is szembesülni fognak az érintett vállalkozások – figyelmeztetett Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. Bizonyos termékkörben ugyanis előző kéthavi nettó forgalom 15%-át kitevő biztosítékot is kell adniuk a cégeknek, amely nagyobb összeg, mint egyhavi fizetendő áfa.

Már az e-útdíj sem egyszerűen az úthasználatért fizetett díj volt, hanem az adóhatóság számára szolgáltatott adatot, a 2015-ös adócsomag azonban erre is rátett egy lapáttal az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer, röviden az EKAER bevezetésével. Az EKAER rendszer egy új adatszolgáltatási kört biztosít az adóhatóság számára a kockázatelemzésre és a visszaélések figyelésére. Az adatszolgáltatás ugyanakkor nagy nehézséget okoz majd az áruk kereskedelmében érintett feleknek. Az eredeti tervekkel ellentétben a bejelentési kötelezettség elsősorban ugyanis nem a fuvarozókat, hanem az áru kereskedelmében érintett belföldi feleket az eladót, illetve a vevőt fogja sújtani. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a rendelkezés nem csupán a klasszikus kereskedőket érinti, a gyártók, termelők ugyancsak a szabályozás hatálya alá tartoznak.

A bejelentési kötelezettség minden egyes útdíjköteles gépjárművel (3,5 t feletti össztömegű tehergépjárművek) végzett, közúti fuvarozással járó termékmozgásra vonatkozik. A bejelentés nyomán a rendszer egy 15 napig érvényes azonosítót generál (ún. EKAER-szám), amely kapcsolódik a fuvarhoz. Az adatszolgáltatási lista igen hosszú, ráadásul olyan adatokat is tartalmaz, amelyek normál körülmények között még a számlának sem kötelező elemei. Ráadásul a bejelentés kettős, hiszen bizonyos adatokat a fuvarozás megkezdése előtt, míg másokat a megérkezéskor kell megadni.

A bejelentés nélkül fuvarozott termék automatikusan igazolatlan eredetűnek minősül, mely után 40%-os mulasztási bírság szabható ki. Az adóhatóságnak lehetősége lesz továbbá a bírság mértékében az áru lefoglalására, hatósági zár alá vételére is.

Az árumozgások szigorú nyomon követése az áfa-csalások elleni védekezés eszközeként üdvözlendő, és elvitathatatlan előnye, hogy világossá válnak a jóhiszemű adózónak teendői annak igazolására, hogy jogos az áfa-visszaigénylése, vagy hogy érvényes az adómentessége. Az azonban bizonyos, hogy az új rendszer mind adminisztrációs, mind anyagi értelemben jelentős többletterheket ró majd az érintett vállalkozásokra. Mivel az EKAER január 1-től már indul, a felkészülésre nagy figyelmet kell fordítani – hangsúlyozta Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu