Jump to content

A kis cégeket csak figyelmezteti a GVH

2015. 06. 12. 18:18

A parlament által most módosított versenytörvény szerint a kis- és középvállalkozások első jogsértésekor – egyes súlyosabb esetek kivételével – bírság kiszabása helyett elég figyelmeztetni őket – közölte a Gazdasági Versenyhivatal.

A módosított törvény rögzíti a figyelmeztetéssel le nem zárható, súlyos jogsértéseket is. A versenyhatóság közleménye kiemelte: a módosítások hatékonyabbá teszik a fellépést a közbeszerzési eljárásokban elkövetett versenyjogi jogsértésekkel szemben.

Ha a közbeszerzésekért vagy az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter észleli vagy alapos okkal feltételezi a versenytörvény, illetve az uniós versenykorlátozó megállapodás tilalmára vonatkozó rendelkezések megsértését, akkor azt jelezheti a GVH-nak.

A közbeszerzésekért felelős miniszter jogosult lesz az érintett közbeszerzés, szerződés, illetve szerződésmódosítás ellenőrzése révén rendelkezésére álló adat versenyhatósághoz történő továbbítására is. A módosítás után a versenyjogi szabályozásban a mezőgazdaság sajátosságainak figyelembevételére szolgáló különös szabályok csak akkor irányadók, ha nem az uniós versenyjogi szabályok elsődlegessége érvényesül. Változnak az iratbetekintési szabályok is.

A betekintés engedélyezésekor szükségtelen és az eljárás elhúzódását eredményezi a jogosult nyilatkozatának beszerzése, illetve külön jogorvoslati jog biztosítása – mutatnak rá. A módosítás a Gazdasági Versenyhivatallal együttműködő vállalkozás védelmében biztosítja, hogy az engedélyezési kérelmet és nyilatkozatot, illetve az egyezségi nyilatkozatot kizárólag a többi ügyfél ismerheti meg. Azokról másolat nem, csak feljegyzés készíthető. Az iratbetekintési jog a kormányrendeletben meghatározott költségtérítés ellenében gyakorolható – áll a közleményben.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu/Orientpress