Jump to content

Optimistábbak a cégvezetők

2015. 06. 18. 18:49

Idén már több mint a nagy hazai cégek vezetőinek 80 százaléka reményteljesebbnek vagy sokkal pozitívabbnak látja Magyarország fejlődését a következő 12 hónapban, két éve csak a válaszadók fele nyilatkozott így.

A megkérdezett első számú vezetők idén optimisták, sőt, sokkal optimistábbak, mint két éve - derült ki a Stanton Chase felméréséből. Idén már több mint 80 százalék reményteljesebbnek vagy sokkal pozitívabbnak látja Magyarország fejlődését a következő 12 hónapban, két éve csak a válaszadók fele nyilatkozott így.

Úgy tűnik, a nagyvállalatokon belüli légkör is egyre pozitívabb. Míg 2013-ban a cégvezetők alig több, mint kétharmada volt optimista a saját cége jövőjét illetően, addig mára ez az arány 91 százalékra nőtt. Két éve a válaszadók 77 százaléka vélte elfogadhatónak, sikeresnek vagy kiemelkedően sikeresnek a 2012-es üzleti évet cége számára, ez az arány 2015-ben, tehát a 2014-es évre vonatkozóan közel 94 százalékra emelkedett. A válaszadók leginkább az ipar, a technológiai- és az ICT (56-56 százalék) szektor, a logisztika és szállítmányozás (31 százalék), illetve a fogyasztói termékek és szolgáltatások (beleértve a médiát is) (27 százalék) fejlődését várják 2015-ben.

Arra a kérdésre, hogy melyek a felsővezetők munkahelyi elégedettségének legfőbb tényezői, még mindig a kihívás vezet, a függetlenség a másik prioritást élvező tényező, sőt, ez fontosabbá is vált, mint két éve, miképp a stressz szintje és a munka-magánélet egyensúlya, valamint a jó kapcsolat a közvetlen vezetővel is. Érdekes módon azonban a munkahelyen várható jövőbeni lehetőségek, mára vesztettek jelentőségükből, jelenleg az előrelépési lehetőségek, és az hogy a vállalat mely szektorban működik, számítanak a legkevésbé.

Arra a kérdésre, hogy a válaszadók szerint a szervezetek milyen elvárásokat támasztanak a vezérigazgatókkal szemben annak érdekében, hogy versenyképesek tudjanak maradni a helyi és regionális piacokon, a „nagyon fontos" válaszok között a termelékenység javításának képességét (74 százalék) immár megelőzte a rugalmasság és alkalmazkodóképesség (közel 83 százalék), illetve az erős értékek (59 százalék) és a kreativitás (59 százalék) is hangsúlyosabb szerepet kapnak, mint korábban. Nem meglepő, hogy idén a válságkezelési képességek már kevésbé tűnnek fontosnak, a mobilitás és a tekintély pedig a lista végén található.

A szervezetek számára még nehezebb megtartani a megfelelő munkaerőt, mint két éve. Jelentős változás, hogy míg két éve a megkérdezettek közel 23 százaléka állította, hogy a kulcs szakembereket könnyű megtartani, ma már mindössze 4,6 százalék véli így, és eltolódott a hangsúly a középvezetők és felsővezetők felé. A kulcs szakemberek és a vezetők megtalálása kapcsán szintén jelentős változás érzékelhető: míg két éve a vezetők 42 százaléka találta ezt könnyű feladatnak, addig ma már csak 17 százalék tartja így.


Sikerescég.hu/VG.hu

Fotó: FreeDigitalPhotos