Jump to content

Nagyon beindultak az itthoni webshopok

2015. 12. 22. 12:35

Jelentős lökést adott a hazai e-kereskedelemnek a Fekete Péntek akció, a megugró forgalom azonban komoly kihívást is jelentett logisztikai szempontból. A Világgazdaság által megkérdezett webáruházak többsége 20 százalék körüli forgalomnövekedéssel számol idén a múlt évhez képest.

Az idén várhatóan 50 százalékkal nő az Extreme Digital Zrt. online értékesítési árbevétele a múlt évhez képest. Még nagyobb, 70-80 százalékos fejlődés tapasztalható a csomagszámban, ami azt jelenti, hogy az átlagos vásárlási érték csökken – mondta el érdeklődésünkre Várkonyi Balázs, a társaság vezérigazgatója.

Ez a cégvezető szerint arra vezethető vissza, hogy egyre többen a hétköznapi bevásárlásokat is a neten végzik. Az internet a cég teljes bevételének mintegy 50 százalékát adja már. Az idén a Fekete Péntek akció sokkal nagyobb forgalmat hozott, mint a múlt évben, és komoly kihívást jelentett a csomagok kiszállításánál. A futárcégek leterheltsége miatt az itthon megszokott egynapos szállítási határidőknél jóval hosszabbal is lehetett találkozni, az utolsó napokra azonban már sikerült kezelni ezt a problémát. Az Extreme Digitalnál a mobiltelefonok, LED-tévék és háztartási kisgépek iránt legnagyobb a kereslet. A vállalatnál a tavalyi 23,7 milliárd forint után idén már 30 milliárd forintos nettó árbevételt várnak.

Tavalyhoz képest az egész évet tekintve százezres nagyságrendben nőtt a felhasználószám a Libri és a Bookline/Shopline márkák esetében is – mondta el Deák András, a Libri-Shopline Nyrt. üzletfejlesztési igazgatója. A társaságnál a könyvértékesítésben 5-10 százalékos bővüléssel számolnak, néhány egyéb üzletágban viszont akár 15-20 százalékos növekedést is elképzelhetőnek tartanak. A könyvpiac szempontjából kiemelkedő fontosságú karácsonyi szezon a vártnál is jobb eredményeket hozott a vállalatnak, december közepén a forgalom meghaladta a teljes tavalyit, így ez lesz a cég eddigi történetének legjobb ünnepi időszaka – tette hozzá Deák András.

A Libri-Shopline üzletfejlesztési igazgatója szerint idén karácsonykor a könyvpiacon is komoly érdeklődés van a Star Wars filmekhez kapcsolódó kiadványok iránt. A Shopline kínálatából várhatóan a műszaki cikkek és a játékok lesznek a legkedveltebbek, a klasszikusok közül a Lego, a társasjátékok és újdonságként a Star Wars filmhez kötődő termékek. A műszaki cikkek közül az e-könyv-olvasó, a hordozható hangfalak és természetesen a mobilok állnak az élen – fűzte hozzá Deák András.

Az idén várhatóan 20-25 százalékkal nő a Tchibo webáruházának magyarországi forgalma, és meghaladja majd a kétmilliárd forintot – mondta el érdeklődésünkre Németh Norbert, a társaság e-kereskedelmi igazgatója. Ez azt jelenti, hogy az online csatornából már nagyobb bevétele lesz a cégnek, mint a tíz hagyományos boltból összesen. A karácsonyi időszakban a napi átlagos látogatószám a felével nőtt, a forgalom pedig duplájára bővült az előző negyedév eredményeihez képest. A Tchibo webáruházba a látogatók negyede már mobil eszközről érkezik, az árbevételnek a 20 százalékát adja már ez a csatorna. Egy évvel ezelőtt ez az arány még 10 százalék alatt volt. Ennek hatására kismértékben csökkent az átlagos vásárlói kosár értéke, mivel nem törekednek arra a fogyasztók, hogy elérjék a díjmentes szállításhoz szükséges 20 ezer forintos határt.

Sikerescég.hu/Világgazdaság
Fotó: FreeDigitalPhotos