Jump to content

Soha nem látott magasságokban az egyéni vállalkozók száma

2018. 01. 30. 10:05

Tavaly mintegy hetvenezer egyéni vállalkozás indult, amely messze meghaladja a korábbi évek szintén extrém magas értékeit is.

„Immár öt éve folyamatosan és meredeken nő az egyéni vállalkozások száma Magyarországon, ezzel mára az egyik legnépszerűbb gazdasági formává nőtte ki magát”– mondta Pertics Richárd, az Optencéginformációs igazgatója. Közölte, 69127 egyéni vállalkozást jegyeztek be 2017-ben Magyarországon, amely húsz százalékkal magasabb, mint a 2016-os érték, és több mint duplája a 2012-esnek. Az induló egyéni vállalkozások száma nemcsak önmagában nézve magas, hanem más gazdasági formákhoz képest is. Tavaly például több mint 2,5-szer több egyéni vállalkozás indult, mint az összes többi cégformában történő alapítások együttesen.

„Az egyéni vállalkozások felfutása egyrészt a többi gazdasági formára ható szigorító tényezőnek köszönhető, másrészt az új adózási formák is erősen hatottak az egyéni vállalkozások növekedésére” – fogalmazott a szakértő.

Mint mondta, 2012 óta folyamatosan szigorodnak a cégjogi szabályok a cégbíróságra bejelentett vállalkozások esetében, míg az egyéni vállalkozások továbbra is viszonylag alacsony adminisztrációs szint mellet tudtak és tudnak működni. A KATA bevezetése is komoly hatással volt az egyéni vállalkozók számának növekedésére. A kisadózó vállalkozások tételes adója számos cégnek, egyéni vállalkozásnak is ideális adózási forma, és pont emiatt döntött sok magánszemély is egyéni vállalkozás indításán. A magas egyéni vállalkozási szám annak is köszönhető, hogy sokan az egyéni vállalkozásukat cégeikkel párhuzamosan működtetik, ezzel is szélesítve az adóoptimalizálási lehetőségeket.

Közelíti a cégek számát az egyéni vállalkozásoké

Az egyéni vállalkozások száma jelenleg már több mint 450 ezer, amely érték már erősen közelíti a cégek számát. A tendenciát nézve pedig 1-2 éven belül az egyéni vállalkozások száma meg is haladhatja a cégek számát, hiszen az egyéni vállalkozások száma erősen növekedik, míg a cégek száma évek óta csökkenőben van. Az egyéni vállalkozások magas száma ugyanakkor makrogazdasági szinten érdekes kérdéseket vet fel. Kétségtelen, hogy az egyszerűsített adminisztráció és az alacsony költségszint gazdaságösztönző hatású lehet, ugyanakkor pont ez jelenti a veszélyforrást is. A transzparencia alacsony szintje, az alacsony tőkeellátottság és az esetleges adóoptimalizálási hatások rossz esetben bizonytalanságot is vihetnek a gazdaságba, különösen ekkora volumennél.

Az egyéni vállalkozók ugyanakkor távolról sem jelentenek homogén halmazt, számos megbízható és nagy múlttal rendelkező egyéni vállalkozó is működik hazánkban. Természetesen a mikro méretű egyéni vállalkozások száma a legmagasabb, de ezek mellett például jelenleg is több mint 500 olyan egyén vállalkozó működik, amelynek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot. Az egyéni vállalkozás, mint gazdasági forma, ágazatonként is jelentősen eltérő népszerűséget mutat. Az egyéni vállalkozások által felülreprezentált ágazatok az oktatás, a pénzügy, a mezőgazdaság és a művészet.

(Forrás: sikeresceg.hu, pr7/Fotó: pixabay.com)