Jump to content

Az Apple Watch babérjaira tör a Fossil új okosórája

2019. 08. 16. 14:00

Az ötödik generációs Wear OS készüléket stílszerűen Gen 5 névre keresztelték. Az óra különlegessége, hogy a hozzárendelt iPhone-ról is fogad hívásokat. Ez a funkció androidos telefonok esetén már működik.

Már eddig is sok Wear OS operációs rendszerű eszköz figyelmeztette viselőjét az iPhone-on keresztül beérkező hívásokra, az új modell esetén azonban magával az órával lehet majd fogadni a hívásokat. Habár a Gen 5 augusztus elején debütált, az új szolgáltatás csak ősztől lesz elérhető. Az OTA (Over the Air) frissítés a kapcsolódó alkalmazáson keresztül automatikusan történik.

Amint arra a Fossil szóvivője is felhívta a figyelmet, az iPhone tulajdonosok részéről nincs szükség semmilyen intézkedésre. Az okosóra egyébként a hívásokat Bluetooth-on keresztül is tudja fogadni.

A fejlesztők az akkumulátor hosszabb élettartamára is összpontosítottak, az eszköz így egyetlen feltöltéssel akár több napon keresztül is használható lesz. A funkciók közé tartozik a kiterjesztett akkumulátor üzemmód (Extended Battery Mode), mellyel az élettartam növelése mellett az értesítések fogadása és a pulzusmérés továbbra is működik.

A „csak idő üzemmód” (Time-Only Mode) esetén kizárólag a pontos idő látható, így ez is használható a feltöltések számának csökkentésére. Ugyanakkor a felhasználók várhatóan a minden funkciót – beleértve a folyamatosan látható képernyőt is – magában foglaló napi üzemmódot (Daily Mode) fogják a leginkább használni.

A 295 dollárért kapható Gen 5 a 2018 végén bemutatott Qualcomm Snapdragon 3100 chippel fut, amely képes növelni az akkumulátor élettartamát és az általános teljesítményt a Wear OS óráknál.

Az okosóra hat színben érhető el. A három női „Julianna HR” modell esetén a számlapot aranyszínű gyűrű veszi körül. A három férfi „Carlyle HR” darab inkább a sportosabb vonalat képviseli. A méretek minden esetben azonosak, beleértve az 1,28 hüvelykes (nagyjából 3,25 centiméteres) AMOLED kijelzőt és a 12 milliméter vastagságú, 44 milliméter átmérőjű óratokot. Minden Gen 5 kompatibilis a 22 milliméteres óraszíjakkal.

Kiemelendő még a nyolc gigabájtos tárhely és az egy gigabájtos RAM (mindkettő körülbelül duplája a „normál” értékeknek). Az óra az NFC kommunikációnak köszönhetően alkalmas a Google Pay-en keresztül történő érintés nélküli fizetésekre is. A Gen 5 beépített pulzusmérővel, saját GPS-szel és mikrofonnal is rendelkezik a telefonáláshoz és a zenehallgatáshoz. 30 méteres mélységig vízálló, így zuhanyzáskor is használható - írja az m2mzona.hu.

(Forrás: sikeresceg.co.hu, m2mzona.hu/Fotó: pixabay.com)