Jump to content

A családi cégek másképp reagálnak a krízishelyzetekre

2020. 07. 21. 19:30

A stratégiai gondolkodás nagyban meghatározza a cégek krízishelyzetre adott reakcióját és a gazdasági sokkból történő felépülés sikerességét. Az idén ötéves K&H családi vállalatok kiválósági díj ezért a koronavírus-járvány kihívásaira adott példamutató stratégiai megoldásokat is várja 2020. augusztus 31-ig, hogy a sikertörténetekkel más családi vállalkozásokat is inspiráljanak.

A magyar cégeket nemcsak ágazatonként érintette igen eltérő módon a járvány, hiszen voltak szektorok, amelyek gyakorlatilag leálltak, míg másoknál a kereslet élénkülése volt tapasztalható, de az is jelentős különbségeket mutat, hogy mennyire voltak felkészültek a helyzet kezelésére. „A vállalkozások jelentős részénél a vezetők már átéltek egy sokkszerű válságot, így ennek tapasztalatait tudatosan felhasználva csökkenteni lehetett a negatív hatásokat, és könnyíteni az átállás-újraindítás folyamatát. Három tényező azonban alapvetően meghatározza, mennyire sikeresen tud alkalmazkodni egy cég a megváltozott körülményekhez: a gyors reagálás, a biztos anyagi háttér és a  hosszú távú gondolkodás. Az idén immár ötéves K&H családi vállalatok kiválósági díjjal ezért ez utóbbit, a koronavírus-járvány kihívásaira adott példamutató stratégiai megoldásokat is díjazzuk, hogy a sikertörténetek bemutatásával más cégek is inspirációt, működőképes ötleteket kapjanak” – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

A váratlan helyzetekre is tervezni kell

Miközben a válság túlélésében és a sikeres hosszú távú működésben kulcsszerepe van a stabil stratégiai alapoknak, a Deloitte 2019-es Global Family Business kutatása szerint a tulajdonosok bár hosszú távon gondolkoznak a cég életével kapcsolatban, mégis négyből három családi vállalkozás (77%) csak a következő kettő-öt évre – vagy még rövidebb távra – szóló üzleti tervvel rendelkezik. „A stratégiai gondolkozás, előre tervezés folyamata lehetővé teszi, hogy a mostanihoz hasonló, váratlan helyzeteket is jól reagálja le a cég. Önmagában a hosszú távú tervezés azonban még nem elég, ugyanis azt időről időre visszamérni, átgondolni, igazítani szükséges, miközben a piacot és a versenytársak tevékenységét is folyamatosan figyelemmel kell kísérni. Mindemellett a 2008-as válság még olyan közeli, hogy a családi vállalatoknál jellemzően ugyanaz a vezetői generáció élte át,  mint a mostani járványt, így ők sokkal megfontoltabbak voltak az elmúlt időszakban. A felelős családi vállalkozások koronavírus-járványra adott reakció emellett abban is különbözhetnek más vállalatokétól, hogy egyértelműen a cég megmentését tartották szem előtt – akár a saját vagyon felhasználásával is –, hiszen ez képviseli a legnagyobb vagyontárgyukat” – hangsúlyozta ki a szakember.

(Forrás: sikeresceg.co.hu, K&H/Fotó: pixabay.com)