Jump to content

Visszaeséssel számolnak a biztosítók is válság miatt

2020. 11. 09. 09:34

A biztosítók is számolnak visszaeséssel a válság miatt, bár a biztosítási piacot kevésbé rázta meg a járvány - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke pénteken online sajtótájékoztatón.

Pandurics Anett kifejtette, hogy a tapasztalatok szerint a díjbevételek keresletcsökkenés miatti mérséklődése a válságokat megkésve követi, így erre 2021-ben kell számítani.

A járvány miatti veszteségek közül kiemelte az idegenforgalom visszaesését, ami majdnem az utasbiztosítási piac megszűnéséhez vezetett. A külföldi utak elmaradása már a második negyedévben is 45 százalékos csökkenést okozott, a harmadik negyedévben pedig a 80 százalékot is elérheti a kiesés. A belföldi utazások nyári fellendülése mindezt csak kis mértékben ellensúlyozza, mert ezek biztosítási átlagdíjai jóval alacsonyabbak - jelezte. Megjegyezte: a koronavírus elleni intézkedéseknek kedvező hatása is volt, hiszen a korlátozások visszavetették a közúti forgalmat, ezért kevesebb baleset történt a nyári hónapokig. Ugyanakkor az átlagosnál több kárt okozott a rendkívüli időjárás. A Mabisz vezetője üdvözölte, hogy az ügyfelek tartják a megtakarításaikat, szükség esetén inkább a félretett készpénzüket használják föl. A biztosításokból jelentős összegeket a legnehezebb időszakban sem vontak ki. Az életbiztosítási piac várhatóan szinten marad 2020-ban, a nem-életbiztosítások kis mértékben még gyarapodhatnak is az év végéig - vélte. A rendezvényen a Századvég biztosítókról és biztosításokról szóló felmérést is bemutatták.

Pillók Péter közvéleménykutatási vezető közölte, hogy a járvány megjelenését követően a biztosítással rendelkezők többsége, majdnem 60 százaléka elégedett volt a biztosítókkal. Az elégedetlenek aránya 25 százalék körüli. Emelkedett az online biztosítási ügyintézés elfogadottsága is, a várakozásoknak megfelelően főképp a magasabb végzettségűek és a fiatalok körében. Pillók Péter hozzátette, hogy felmérés szerint a biztosítókba vetett bizalom az idén is erősödött. A bizalmi index növekedése 2015 óta majdnem folyamatos, kisebb visszaesést azóta csupán egyszer mértek.

(Forrás: sikeresceg.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)