Jump to content

Az ország első energiaközösségét hozzák létre Keszthelyen

2021. 09. 29. 12:12

Magyarország első, napelemparkkal működő energiaközösségét hozza létre Keszthelyen az önkormányzat és az MVM Optimum Zrt. lakossági és vállalkozói részvétellel.

A több mint 400 millió forintos költségvetésű beruházás keddi, keszthelyi aláírásán Nagy Bálint polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: mintaprojektként épül meg a városban egy akkumulátorteleppel kiegészített napelempark, amihez lakossági és vállalkozói felhasználók is csatlakozhatnak. Olyan partnerek lehetnek részesei az energiaközösségnek, amelyek önállóan nem tudnának napelemeket telepíteni, számukra az önkormányzat biztosít területet a közös napelemparkhoz.

Hozzátette, hogy az energiaközösség létrehozásának, működésének mikéntjét is menet közben kell kitapasztalni, hiszen úttörő vállalkozásról van szó. Keszthely azért is szívesen vágott bele ennek a megvalósításába, mert a 2019 óta működő önkormányzat kiemelten kezeli a fenntarthatóságot, a zöld gondolatot.

Huber Krisztián, az MVM Optimum Zrt. smart city és energiaközösség igazgatója kifejtette: az Innovációs és Technológiai Minisztérium több mint 235 millió forint támogatást biztosít, a társaság pedig 168 millió forintot meghaladó összegű önrésszel vesz részt a napelempark és az akkumulátorkapacitás kiépítésében. Egy európai uniós jogszabály tette lehetővé a nonprofit módon működő energiaközösségek létrehozását, amelynek az a lényege, hogy a résztvevők lehetőség szerint önellátó módon biztosítsák maguknak a villamos energiát, de akár értékesíteni is tudják a felesleget.

A Keszthelyen megvalósuló projekt 20 lakossági felhasználó és öt kisebb vállalkozás, valamint az önkormányzat számára biztosítja majd a villamos energiát. A 2023 márciusáig tartó időszak alatt dolgozzák ki azt az üzleti modellt is, hogy miként hozható létre és hogyan üzemeltethető egy így kialakuló energiaközösség.

(Forrás: sikeresceg.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)