Jump to content

Ön mikor cserélte le a számítógépeit?

2017. 06. 13. 10:32


A magyar kis- és középvállalatok (KKV) 29 százaléka elavult, 5 évnél idősebb számítógépet használ, ami lényegesen rosszabb az uniós átlagnál, ahol 18 százalék ez az arány - mondta Vass Gábor, a Microsoft Magyarország Kft. kkv-üzletág és partnerkapcsolati igazgatója a vállalat legfrissebb kutatását ismertetve.

Hozzátette, fontos terület a szakemberkérdés, és Magyarországon nem szerencsés a helyzet. Míg az uniós kkv-k harmadának van külön informatikai szakértője, itthon ez az arány 24 százalék, ami a régióban a legalacsonyabb - közölte.

A szakember ismertette azt is, hogy az iparági előrejelzés szerint csaknem 30 százalékkal nő a felhőalapú szolgáltatások piaca a következő egy évben Magyarországon, leginkább az ügyféltámogatási és ügyviteli rendszerek területén. Ebben benne van is, hogy sok cég kivárta az uniós források megjelenését, mivel az előző uniós támogatási ciklusban még nem lehetett elszámolni a felhőalapú szolgáltatásokat - tette hozzá.

Elmondta, hogy a mostani uniós támogatási ciklusban a becslések szerint 580 milliárd forint értékű informatikai fejlesztésre lehet pályázni, a gazdaságfejlesztési programon belül 21 milliárd vissza nem térítendő támogatás áll a kkv-k rendelkezésére.

A Microsoft igazgatója felhívta a figyelmet, hogy 2018 májusától minden Európai Unióban működő vállalkozásnak meg kell felelnie az adatvédelmi rendeletnek (Global Data Protection Regulation, GDPR), ellenkező esetben éves árbevételének 4 százalékáig terjedő összegre büntethető. Ennek eleme, hogy biztosítani kell a hozzáférést, szerkesztést és törlést a személyes adatokhoz, az adatvesztés 72 órán belül jelenteni kell és adatvédelmi felelőst is alkalmazni kell a cégeknél.

Vass Gábor a trendekről szólva elmondta, a régebben csak a nagyobb cégek számára elérhető technológiák már kicsiknek is hozzáférhetők, megemlítve, hogy a kkv-k éves árbevételének 1 százalékából fenntartható egy olyan rendszer, amit a nagyvállalatok is használnak, ide értve az eszközbérletet, a vállalatirányítási, ügyfélkezelési és üzemeltetési rendszereket is. Kitért arra, hogy egy zsarolóvírus elleni védekezés havonta 4 dollárba kerül felhasználónként. Hozzátette, egyre többen térnek át a havidíjas előfizetési konstrukciókra, áprilisban a Microsoft már több ilyen csomagot értékesített, mint éves előfizetést.

A Microsoft reprezentatív kutatásakor 8 országban készítettek interjúkat vállalatokkal, illetve 19 országban több mint 12 ezer kkv-t, legfeljebb 250 munkavállalót foglalkoztató céget kérdeztek meg.

A nyilvános cégadatok szerint a Microsoft Magyarország 2015-ben 17,1 milliárd forint árbevételt ért el az egy évvel korábbi 13,2 milliárd forint után. A cég adózott eredménye 2015-ben 1,2 milliárd forint volt az előző évi 1 milliárd forintot követően.

(Forrás: sikeresceg.hu; mti.hu; képek: FreeDigitalPhotos.net; pixabay.com)