Jump to content

GVH: több mint 100 milliós bírságot kell fizetniük a kartellező kútfúró cégeknek

2018. 12. 19. 10:04

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen mintegy 105 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki négy, kútfúrással foglalkozó vállalkozásra, amiért egyes közbeszerzések pályázóiként a verseny korlátozásáról állapodtak meg - közölte a GVH az MTI-vel szerdán.

 

A versenyhivatal a Vikuv Vízkutató és Fúró Zrt.-vel, az Aquazit Szolgáltató Kft.-vel, a Drillingwater Kft.-vel és a Geo-Sivo Építőipari, Környezetvédelmi Tervező és Kivitelező Kft.-vel szemben folytatott eljárást.

A hatóság megállapította, hogy a négy cég felosztotta egymás között egyes települések kútfúrással, felújítással és hasznosítással kapcsolatos közbeszerzési tendereit. A cégek ennek érdekében versenykorlátozó megállapodást kötöttek egymással, illetve előzetesen egyeztették ajánlati áraikat is, és megállapodtak a nyertes személyéről.

Közölték: 3 érintett vállalkozás - a Vikuv, az Aquazit és a Drillingwater - nem tagadta megállapodásuk létrejöttét, azonban arra hivatkoztak, hogy az Aquazit és a Drillingwater a Vikuv tényleges irányítása alatt álló vállalkozáscsoportba tartozóknak tekinthetők, ezért együttműködésük nem ütközhet a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmába. A GVH nem fogadta el álláspontjukat a felhozott érvek és bizonyítékok mérlegelése után, mert a vállalkozások nem tudták bizonyítani, hogy a Vikuv rendezett jogi keretek között tartós irányítást gyakorolt volna a másik két vállalkozás felett. A hatóság döntése ezért egymástól független, jogsértő módon összejátszó vállalkozásoknak tekintette a megállapodás résztvevőit.

A fentieken túl a GVH megállapította: Kengyel község közbeszerzésében a Vikuv a Geo-Sivo Kft.-vel megállapodva készített pályázatot utóbbi nevében, hogy annak magasabb ajánlati árával a saját nyerését biztosítsa, amellett, hogy a tendergyőzelme érdekében a harmadik pályázó, az Aquazit is nyújtott be úgynevezett támogató, azaz magasabb összegű ajánlatot.

A GVH hangsúlyozta: a közbeszerzéseken történő összejátszás különösen súlyos jogsértés, bizonyos esetekben akár büntetőjogi következményekkel is járhat. A hatóság minden érintett vállalkozásra a versenytörvény szerint kiszabható maximális bírságot rótta ki.

(Forrás: sikeresceg.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)