Jump to content

A magyar cégek optimisták a gazdaság várható alakulásáról

2019. 07. 25. 15:00

Az európai átlagnál optimistábbak a magyar cégek a gazdaság várható alakulásáról. Közel harmaduk belátható időn belül egyáltalán nem számít recesszióra, míg Európai átlagban a cégek 30 százaléka nyilatkozott így - derült ki a követeléskezelő Intrum 29 országra kiterjedő kutatásából.

Az MTI-nek küldött közlemény szerint az idei Európai fizetési jelentés (EPR - European Payment Report) felmérése 29 országban (az EU tagállamai mellett Norvégiában, Svájcban, Szerbiában és Boszniában), több ezer vállalkozó és cégvezető részvételével készült.

A kutatás szerint az európai országokban jelentős különbségek vannak a gazdaság megítélését illetően. Van, ahol a vállalkozók 87 százaléka úgy érzi, már elindult a recesszió, míg máshol a többség elképzelhetetlennek tart egy újabb válságot.

A nemzetgazdaság állapotának megítélése idén messze Görögországban a legrosszabb: a válaszadók 87 százaléka szerint most is recesszió van, annak ellenére, hogy a görög GDP-növekedés tavaly 1,9 százalékos volt. Görögország után Olaszországban és Boszniában látják a legsötétebben a helyzetet, ezekben az országokban 65, illetve 52 százalék érzékel visszaesést. Ausztriában a többség szerint nemhogy nincs válság, de 65 százalék szerint még csak számítani sem kell rá a közeljövőben. Hasonlóan optimisták a német és az ír vállalatok, ezekben az államokban 62 és 51 százalék egyáltalán nem számít recesszióra.

A kutatás szerint a magyar vállalkozók szintén derűlátók, a tavalyi felméréshez képest jelentősen javult a hangulatuk. Idén csak a válaszadók 7 százaléka vélte azt, hogy Magyarországon visszaesés tapasztalható. A magyar cégek 4 százaléka egy, 11 százaléka kettő, 23 százaléka szerint pedig 3-5 éven belül tart a válságtól, 31 százalék pedig belátható időn belül egyáltalán nem számít recesszióra.

Hasonló eredmények láthatók a többi visegrádi országban is: a növekedés érzete Lengyelországban a legerősebb, utánuk következik Magyarország, majd Szlovákia. Csehország azonban kissé kilóg a V4-ek közül: itt csak 9 százalék nevezhető optimistának, a nagy többség szerint legfeljebb öt éven belül a gazdaság zsugorodásával kell számolni.

(Forrás: sikeresceg.co.hu, EY/Fotó: pixabay.com)