Jump to content

Nem luxus, a siker alapja az etika

2016. 06. 15. 10:41

Nincs ellentét a vállalkozások és a társadalom érdekei között - hangsúlyozták a Cégvezetők Csúcstalálkozóján felszólaló szakemberek. Valójában hosszú távon csak azok a cégek lesznek sikeresek, amelyek etikusan működnek. Ezt várják a fogyasztók és a partner vállalatok is.

Etikus vezető nélkül nincs etikus cég, etika nélkül pedig hosszú távon nem lehet sikeres egy vállalkozás” – mondta Kulcsár Tibor a Kulcs-Soft Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Piac & Profit által rendezett Cégvezetők Csúcstalálkozójának üzleti etikáról szóló paneljében. A sikeres cégvezető elmondása szerint azonban keveset tudunk az etikus működésről, és mindenki másképpen is fogalmazná meg az etika fogalmát. „Nem ártana rendet tenni fejekben, mert az én tapasztalatom, mint Üzleti Etikai díjas cégé, is azt bizonyítja, hogy megéri etikusan működni” – hangsúlyozta Kulcsár Tibor hozzátéve, ez mindig is így volt. Mindig azok a cégek tudtak hosszú távon sikeressé válni, amelyek etikusan működtek, ezért – mondta Kulcsár – tulajdonképpen semmi újdonság nincs ezen a területen.

Elmondása szerint ennek roppant egyszerű oka van: mivel egy etikusan működő cég betartja a vállalásait, nem marad el a teljesítéssel, a határidőkkel, egy idő után ezt értékelni kezdik a piacon. „A megbízható, etikusan működő vállalatokhoz özönlenek a vevők, mert tudják, hogy nem verik át őket” – emelte ki.

Nincs ellentét a cégek és a társadalom között

Hasonlóan vélekedett Tímár Gigi, a Piac&Profit online főszerkesztője is. „Globális trend, hogy a fogyasztók egyre tudatosabbak, de Magyarországon is mindinkább igaz: előnyben részesítik az etikus cégek által gyártott termékeket, vagy nyújtott szolgáltatásokat. Különösen igaz ez az Y-generáció esetében akik hamarosan a legnagyobb vásárlóerőt képviselik majd a fogyasztók között” – emelte ki a szakújságíró.

Egyre többen úgy gondolják, hogy az etikus működés – amelyben a cégvezetőknek alapvető szerepe van – a fenntartható gazdaság alapját is képezi, azaz a világ akkor válik jobb hellyé, ha minél több etikus cégvezető tesz a változásért. Ehhez viszont be kell látnunk azt, hogy a társadalom és a vállalatok hosszútávú érdekei azonosak, így a társadalom jobbá tételére költeni nem veszteség, hanem befektetés” – hangsúlyozta Tímár Gigi.

Az etikus működéshez azonban elengedhetetlen, hogy a cégvezetők jó példával járjanak elől a szervezetben – vélekedett Dakó Andrea, a MagNet Magyar Közösségi Bank nagykövete. „Amilyen mintát képvisel a cégvezető, azt tartják majd követendő példának a dolgozók is. A vezető etikus hozzáállása nélkül nem válhat etikussá egy szervezet sem” – mondta. Kiemelte ugyanakkor, hogy erre már a munkatársak kiválogatásánál is ügyelni kell. „Aki nem képes együtt érezni ezzel a hozzáállással, azt inkább ne vegyük fel. A mai világunkban mindenki a rövid távú hasznot nézi, de meg kell érteniük a munkavállalóknak, hogy egy etikus vállalat inkább hosszú távon gondolkodik” – mondta.

A boldogság nem mellékes

Szabó Zoltán, az Üzleti Etikai díjas Ghibli Kft. ügyvezető igazgatója szerint azonban az sem árt, ha a munkatársaink motivációjára is nagy hangsúlyt fektetünk. „Léteznek örömtelen, rutint, nagy odafigyelést igénylő, ám monoton feladatok. Az etikus vezetőnek a lehetőség szerint ügyelnie kell arra, hogy az ezekben a munkakörökben dolgozó alkalmazottjainak is lehetősége legyen, hogy örömöt, kielégülést találjanak a munkájukban. Ha nem boldogok a munkavállalóink, akkor bármennyire is törekszünk az etikus működésre, sosem lesz etikus a vállalatunk” – hangsúlyozta a cégvezető.

Azt tudnunk kell, hogy nem a kemény munka tesz minket boldoggá, éppen fordítva van, akkor tudunk keményen dolgozni, ha boldogok vagyunk” – mondta Kovács Eszter, a Profiltraining Kft. ügyvezetője. A cégvezető szerint a modern munkavállalók esetében beigazolódik, hogy a boldog munkavállalók nagyobb teherbírásúak, jobb a teljesítőképességük és egészségük is jobb. Vagyis a folyamat éppen fordított ahhoz képest, ahogy gyerekkorunkban tanultuk. Nem akkor leszünk boldogok, ha sokat teljesítettünk, hanem akkor teljesítünk, ha boldogok vagyunk.

„Ehhez viszont a vezető beállítottsága és hite elengedhetetlen. A dolgozóknak éreznie kell a vezető elkötelezettségét az etikus működés mellett, annak minden döntést át kell hatnia” – tette hozzá Dimitrova Dessislava az AlphaSonic Kft. ügyvezető igazgatója.

(Forrás: piacesprofit.hu / Kép forrása: FreeDigitalPhotos)