Jump to content

4 dolog, amit egy kezdő vállalkozónak tudnia kell

2014. 03. 12. 21:40

Aki vállalkozik, sok dologhoz kell értenie egyszerre: tudnia kell kockáztatni, problémákat megoldani és újítani. Jó, ha lelkes, és kiáll a saját elképzelései mellett, ám előfordulhat, hogy az értékesítés és a marketing területén komoly akadályokba ütközik. Mi az, amivel mindenképpen tisztában kell lennie annak, aki új vállalkozás indítását fontolgatja?

Jól válaszd meg a vásárlóidat!

A mondás, miszerint bölcsen válaszd meg a barátaidat, igaz a vásárlókra is. A kezdő vállalkozóknak is bölcsen kell megválasztaniuk a vásárlóikat, ha sikeresek akarnak lenni.

Természetesen a cél az, hogy minél több vásárlónk legyen, és nem lehetünk túlzottan válogatósak, ám tisztában kell lennünk azzal, hogy nem minden vásárlónak az általunk kínált szolgáltatásra van szüksége. Nem teheted meg azt, hogy minden egyes vásárló egyedi igényét kielégíted. Ahelyett, hogy mindenkinek teljesíted az egyéni kérését, inkább vizsgáld meg, ki az, akinek az igénye nem illeszkedik az általad kínált szolgáltatásokhoz. Ha nem próbálod őket is mindenáron kiszolgálni, több időd és energiád marad azokra a vásárlóidra, akiknek arra van szükségük, amit biztosítani tudsz.

Tedd változatossá a portfóliót!

A vállalkozás alapszabálya, hogy soha ne tegyünk fel mindent egy lapra. Sok kezdő vállalkozó elköveti azt a hibát, hogy egyetlen fontos dologra koncentrál, és arra költi minden megtakarított pénzét. Ám ha az nem a terveknek megfelelően teljesít, könnyen kudarcba fulladhat a vállalkozás.

Ha csak egyetlen módszerrel próbálod meggyőzni az embereket arról, hogy az általad nyújtott szolgáltatásra szükségük van, könnyen lehet, hogy nem marad időd és energiád más módon elérni őket. Persze a másik véglet is veszélyes: ha elaprózod magad, és a sok módszer közül eggyel sem érsz el sikereket, akkor ideje végiggondolnod, hogy mi az, amire nincs szükség.

A legjobb, ha megtalálod az arany középutat a marketing világában: oszd meg az anyagi forrásaidat és az idődet a hatékony marketingmódszerek között: e-mail, telefon, reklám, weboldal, közösségi média.

Ne hagyd, hogy a lelkesedés álljon a siker útjába!

Sok kezdő vállalkozó esik abba a hibába, hogy a lelkesedés miatt elveszíti a realitásérzékét, és elveszíti a kapcsolatot a vásárlóival, esetleg megfeledkezik az áru vagy szolgáltatás valós tulajdonságairól. Ha túl erőszakosan próbálod az üzletet megkötni, elüldözheted a vásárlóidat. Ha elfogultan viszonyulsz az áruhoz, nem biztos, hogy látod, vannak olyan helyzetek vagy igények, amelyekhez nem passzol a termék. A lelkesedés fontos, de vigyázz, nehogy elvakítson!

Légy jó problémamegoldó!

Az eladás és a marketing végletesen szólva a problémamegoldásról szól. A kezdő vállalkozók pedig ösztönös problémamegoldók: tudják, hogy mi az, amit létre szeretnének hozni ahhoz, hogy egy piaci rést kihasználva érvényesülhessenek. Az eladás nemcsak arról szól, hogy meggyőzünk valakit arról, hogy vásároljon, hanem arról is, hogy kapcsolatokat építünk, felismerjük a fogyasztói igényeket, és megpróbálunk ezekre megoldást találni.


Fotó: FreeDigitalPhotos