Jump to content

Romlottak a munkakörülmények az EU-ban

2014. 04. 30. 18:00

A többség szerint romlottak a munkakörülmények az unió 28 tagországában – derült ki egy nemrég elkészült Eurobarométer felmérésből. Ennek ellenére az EU-ban átlagosan a munkavállalók 77 százaléka elégedett körülményeivel. Magyarországon ennél rosszabb a helyzet, csupán 40 százalék tartja megfelelőnek a munkakörülményeket.

Noha a legtöbb dolgozó (az EU-ban átlagosan 77%) elégedett munkakörülményeivel, jelentős eltérések mutatkoznak az egyes tagállamok között: Dániában 94%-os az elégedettségi arány, Görögországban azonban csupán 38%. Általában véve a legtöbb munkavállaló nagyon elégedett a munkaidejével (80%), valamint a munkahelyi egészségvédelemmel és biztonsággal (85%).

A 28 tagállamban végzett Eurobarométer felmérés alapján Dániában, Luxemburgban, Finnországban és Hollandiában a válaszolók több mint 80%-a jónak tartja a hazájában fennálló munkakörülményeket. A munkavállalók egyéni helyzete alapján szintén Dánia áll az első helyen, ahol a dolgozók 94%-a nyilatkozta, hogy elégedett munkakörülményeivel. Dániát a sorban Ausztria és Belgium követi (tízből kilenc munkavállaló elégedett), szorosan mögöttük pedig Finnország (89%), az Egyesült Királyság és Észtország áll (mindkét országban 88%).

A rangsor legalján Görögország áll, országos szinten ott a legalacsonyabb az elégedettségi arány (16%), és Görögország az egyetlen tagállam, ahol a válaszoló munkavállalók kevesebb mint fele elégedett jelenlegi munkafeltételeivel (38%). Országos szinten még Horvátországban (18%), Spanyolországban (20%), Olaszországban (31%), Szlovéniában, Portugáliában és Romániában (mindenütt 32%), de még Szlovákiában (36%) és Lengyelországban (38%) is viszonylag alacsony az elégedettségi szint. Magyarországon a válaszadók csupán 40 százaléka vélte megfelelőnek a munkakörülményeket, míg 39 százalék szerint az elmúlt öt évben romlottak a feltételek.

Az elégedettségi értékek közötti eltérés több tényezővel is magyarázható; nem csupán a válság befolyásolta a társadalmi és gazdasági viszonyokat, hanem például a szociális párbeszédből, a szociálpolitikából és a munkajogból eredő strukturális adottságok is, amelyek az egyes EU-tagállamok helyzetétől függően erősebbek vagy gyengébbek lehetnek.

A felmérés egy másik alapvető megállapítása, hogy volna még javítanivaló. Számos megállapítás azt látszik megerősíteni, hogy a munkaintenzitás nőtt. A legjelentősebb munkahelyi veszélynek egyértelműen a stresszt tekintik a válaszadók (53%). Ezen túlmenően a munkaterhelés miatti elégedetlenség, a munkatempó és a hosszú (13 órát meghaladó) munkanapok inkább okoznak elégedetlenséget, mint egyéb tényezők, például a végzendő feladat iránti érdeklődés hiánya vagy a nem megfelelő heti vagy éves pihenőidők.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu/Piacésprofit.hu