Jump to content

Az Y generáció legnagyobb kihívása a monotonitás

2018. 08. 10. 16:05

Monotonitás-tűrés, információ-áradat és az elméleti tudás gyakorlati alkalmazása az Y generáció legnagyobb kihívásai – derül ki az Adecco Csoport CEO for 1 Month gyakornoki programjából, amiből nem csak az Y, de az X generáció is sokat tanulhat.  

Immár negyedik alkalommal hirdette meg az Adecco Csoport CEO for 1 Month programját, amelyben 48 ország ügyvezetője mellé kerestek fiatal tehetségeket. A program lényege, hogy a kiválasztott fiatalok valós piaci környezetben szerezhetnek munkahelyi tapasztalatokat.

„Az elméleti tudás és a gyakorlati tapasztalat közti különbségnek talán soha nem volt még akkora súlya, mint napjainkban. A munkatapasztalat ma már szinte minden álláshirdetésben alapvető követelmény, a pályakezdők viszont nyilvánvalóan ritkán rendelkeznek vele. Ezt az ellentmondást próbáljuk feloldani évről évre a CEO for 1 Month gyakornoki programunkkal” – ismertette a program lényegét Stefano Longo, a magyarországi Adecco Kft. ügyvezető igazgatója.

Magyarországon a 25 éves Iváncsics Gergely, a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett hallgató ülhetett az igazgatói székbe. „Idén több mint 1600 lelkes és ambiciózus fiatal jelentkezett programunkra. Az önéletrajzok szűrésénél – mint minden cég –  elsősorban azokat a  képzettségeket és képességeket vettük figyelembe, amelyek illenek a profilunkhoz. Gergely közgazdász és pszichológus egyben, mondhatni ez a tökéletes kombináció egy HR szakember számára” – mondta el Stefano Longo. 

Az X generáció is sokat tanulhat az Y-tól

A különböző vállalati gyakornoki programok nem csak a fiatalabb, de az idősebb generáció számára is hasznosak lehetnek. (Az X generációhoz az 1960 és 1979 között születettek tartoznak. Az Y generációba az 1980 és 1995 közöttiek – a szerk.) „Az egy hónapos gyakorlat során tudatosan át kellett gondolnom minden egyes feladatomat. Figyelnem kellett arra is, hogy folyamatosan visszajelezzek Gergelynek a teljesítményéről, hiszen ez nagyon fontos az Y generációnak. Emellett Gergelyt is arra bíztattam, hogy mondja el véleményét, meglátásait a különböző feladatokkal kapcsolatban, így valóban a csapat tagjának érezte magát. A fiatalos, újfajta megközelítésnek köszönhetően több esetben is a korábbi eljárásnál hatékonyabb megoldást találtunk a feladatok megoldására” – mondta el a szakember. 

A monotonitást még szokni kell

Gergely tapasztalatai többek között az Y generáció legnagyobb kihívására is rámutatnak. „A többórás megbeszélések, a monoton munkafolyamatok igazi küzdelmet jelentettek számomra. Emellett a hatalmas információmennyiség és annak gyors feldolgozása, majd azonnali használata is kihívást jelentett. Másfelől viszont rengeteget fejlődött az aktív nyelvtudásom, hiszen a megbeszélések, prezentációk és elemzések készítése leginkább angol nyelven történt” – mondta el tapasztalatait Iváncsics Gergely. 

Az Y generációban is van ambíció

Gergely gondolkodása a munka világáról megmutatja, hogy a mai huszonéves fiataloknak a szakmai fejlődés lehetősége és a megbecsülés jó hívószó lehet. „Nem tagadom, hogy a magas, 1,8 millió forintos fizetés nagy szerepet játszott abban, hogy jelentkeztem a programra, de ennél sokkal fontosabb szempont volt, hogy kipróbáljam magamat egy multinacionális vállalatnál. Az Adecconál eltöltött egy hónap alatt rengeteg szakmai kihívással és fejlődési lehetőséggel lettem gazdagabb, amit a jövőben kamatoztatni tudok alkalmazottként, vezetőként vagy akár egy saját vállalkozás indításakor.”

(Forrás: sikeresceg.co.hu, profit7/Fotó: pixabay.com)