Van, amikor a munkaszerződés nem szabályozza az ebédidő kérdéskörét és van, amikor igen. Utóbbi esetében nehezebb a helyzet a kompromisszum megkötésére, de nem lehetetlen, előbbinél pedig a Munka törvénykönyvében írottakat kell kőkeményen számon kérni a munkaadón.

6 órából 6 és fél, 8-ból pedig 9?

Sok helyen ilyen egyszerű a matek, és sokszor a jogszabályi keretek is csak dísznek vannak. Viszont, nem árt azzal tisztában lenni, hogy egy 6 órás napi munkaidőt érvényesítő szerződés esetén, hogyha az nem tér ki külön az ebédidő kérdéskörér, a dolgozó nem kötelezhető a fél órás vagy az adott ebédidő ledolgozására.

A 6 órát meghaladó napi munka azaz 8 óra esetén viszont a munkaadó köteles fél óra szünetet biztosítani a munkavállaló számára, így ezzel sajnos nincs mit tenni. A szünetet fel kell használni, de csak és kizáróan a pihenésre. Ha viszont a 9 órát is meghaladja az elvégezendő napi munka, akkor 25 perc munkaközi szünetet kell biztosítani.

Nyilván nehéz a jelen munkaerőpiaci viszonyok közt érvényesíteni a törvényben foglaltkat, főleg, hogy sok esetben a jogszabályi ismereteket kirúgással vagy retozióval jutalmazzák, mindenesetre az ebédidő kérdésköre árnyalja a helyzetet.

Ebédidő vs munkaközi szünet?

Az ebédidő gyakorlatilag munkaközi szünetnek tekinthető, mert az ütemezése szinte akkora esik. Leegyszerűsítve a helyzetet: a törvény szerint a 20 vagy 23 perces pihenő időt, időintervallumot legalább 3 óra vagy legfeljebb 6 óra egyhuzamban zajló munkavégzést követően a munkáltató köteles kiadni a munkavállaló számára. Így tehát az ebédidő nem dolgoztatható le, de nem is számoltatható el munkaidőnek, hacsak erre külön szerződés nem vonatkozik.