A Budapest Bank megbízásából országosan reprezentatív felmérés készült 2020 nyarán a 200 millió forint éves árbevételnél nagyobb, 545 magyar tulajdonú cég tulajdonosának, ügyvezetőjének megkérdezésével.
A bank közleményében kiemelte, a megkérdezettek háromnegyede bízik abban, hogy gyermekük fogja átvenni az irányítást, de csak 25 százaléka biztos abban, hogy pontosan ki lesz az utódja a vállalat élén.
A megkérdezettek tisztában vannak azzal, hogy időszerű a generációváltás folyamata, mégis nehéz helyzetben vannak, mert a vállalat irányítása rengeteg időt elvisz, döntő többségük szerint nem marad erőforrásuk foglalkozni a tudatos betanítással, az átadással - írják a közleményben.
A felmérésből kiderült, a vállalatvezetők majdnem 2 évet szánnának arra, hogy az utódjuk biztonsággal átvehesse a vállalkozás irányítását, a legtöbben jogi-, és adótanácsadást vennének igénybe a folyamat során, ismerősökre és személyes segítségre is szívesen támaszkodnak.
A közlemény szerint a megkérdezettek 85 százaléka hallani sem akar a cég értékesítéséről, ugyanakkor sokuk kíváncsi a cég értékére. Legtöbbjük konkrét számításokkal is rendelkezik, hogy mennyit is érhet valójában a cége.
Kasziba Levente, a Budapest Bank vállalati üzletág vezetője a közleményben elmondta, úgy látják, a családi vállalkozások életében kiemelt figyelmet kap a cég értékének folyamatos növelése, a legtöbb vállalatvezető a több innovációban és a hatékonyabb munkavégzésben látja a versenyképességének erősítését.