A kellemes munkahelyi légkör a válaszadók 69 százaléka szerint a legfontosabb, a válaszadók közel fele jelezte, hogy leginkább a karrier és az előrelépési lehetőség, valamint a munka és magánélet egyensúlya számít. A kezdő fizetés nagysága 41 százalékkal csak a negyedik helyet foglalja el a fontossági sorban a közlemény szerint.
Ahhoz, hogy egy munkáltató elkötelezetté tegye a pályakezdőket a válaszadók 90 százaléka szerint átlátható karrierlehetőséget kell nyújtania - derül ki a felmérésből. A kitöltők 87 százaléka jelezte: teljes mértékben el tudja képzelni, hogy 5 évnél tovább dolgozik egy munkahelyen.
A megkérdezettek 83 százaléka szerint a munka élvezete előbbre való, mint a fizetés mértéke.
A lottótársaság a kutatási eredményeket is alapul véve elindította Level UP! nevű utánpótlás- és gyakornoki programját, amelyre június 13-ig várja az érdeklődők jelentkezését - ismertették. A program 3 éves mentori támogatással segíti az újonnan belépők egyéni karrierútját, a gyakornokok egy éven át heti 20-30 órában szerezhetnek munkatapasztalatot a társaságnál.
A Szerencsejáték Zrt. a felmérésben 2019 fiatal felnőttet - főleg végzősöket és frissdiplomásokat, kisebb arányban 30 éven felülieket - kérdezett meg hét különböző szakterületről - olvasható a közleményben.