Jump to content

Digitális megoldások tucatjai segítik az otthoni munkát, tanulást

2020. 04. 06. 11:02

Több mint kétszeresére nőtt a Digitális összefogásban beérkezett felajánlások száma – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.

Közleményük szerint a kezdeményezés március 24-i bejelentése óta eltelt napokban az induló nyolcvan digitális felajánlás mellé további kilencvennégy érkezett. A digitális szektor így mostanáig összesen százhetvennégy digitális megoldással, alkalmazással, szolgáltatással segíti a veszélyhelyzethez való alkalmazkodást elsősorban a tanárok és diákok, az idősek és a vállalkozások, munkavállalók számára.

Emlékeztettek, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Solymár Károly Balázs digitalizációért felelős helyettes államtitkár március 24-én, online sajtótájékoztatón jelentették be az akció elindítását. A kezdeményezés célja, hogy szektor szereplői által felajánlott digitális megoldások, eszközök, szolgáltatások és önkéntes segítségnyújtás minden érintetthez eljusson a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben.

A felajánlásokra létrehozott honlapon mostanáig több mint 31 ezer megtekintést regisztráltak. A beérkezett százhetvennégy felajánlásból száztizenhármat bárki igénybe vehet, a maradék hatvanegy felajánlást pedig a cégek egy-egy meghatározott célcsoportnak szántak, így ezeket célzottan osztják ki.

Az ITM szerint a felajánlások széles körben hasznosulnak, a három mobilszolgáltató által felajánlott plusz mobiladat csomagokat bárki igénybe veheti. A Digitális összefogás eredményeként elérhetővé vált megoldások közel négyötöde az oktatás résztvevőinek megsegítését célozza.

A távoktatást támogató digitális alkalmazások 1,6 millió diáknak és 200 ezer tanárnak, oktatónak segítenek a köznevelésben, a szakképzésben és a felsőoktatásban. Például a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiaszertár zárt Facebook csoportján keresztül nyújt szakmai támogatást a távoktatással kapcsolatban segédanyagokkal, tanácsokkal.

Kiemelték azt is, hogy a távmunkára felajánlott digitális megoldások egymillió munkavállaló otthoni munkáját segítik, számos eszköz, alkalmazás könnyíti meg a több mint kétmillió szépkorú és családjaik számára a kapcsolattartást, a leginkább veszélyeztetett korosztály védelmét.

Az akció a Digitális jólét program koordinálásában folytatódik, további információk a felajanlas.digitalisjoletprogram.hu honlapon találhatóak – áll az ITM közleményében.

(Forrás: sikeresceg.co.hu, hirado.hu/Fotó: pixabay.com)