Jump to content

A munkavállalók és a vezetés sokszor ugyanattól fél

2016. 05. 30. 13:19

A hazai cégek szinte mindegyike jelentős változásokon megy keresztül, ám ezek a folyamatok - bizonytalanságot és így félelmet generálva - sokszor igen negatívan hatnak mind a munkavállalókra, mind a vezetésre, és a szervezet teljesítményére is. Van ellenszer, de ezt még nagyon kevesen alkalmazzák.

A változás jó, a változás maga az élet – hallhatjuk nap mint nap a közkeletű bölcsességeket, de a hétköznapokban igencsak stresszes tud lenni, ha a főnökünk munkafolyamat-racionalizálást, jelentős átszervezést, netán tulajdonosváltást jelent be

Egy friss felmérés szerint hazánkban a multik és nagyvállalatok vállalatok 86 %-a erős vagy jelentős  változásokat él át, de hasonló a helyzet a kkv-szektorban is. Elsősorban rendszereket, folyamatokat racionalizálnak, ehhez átalakítják a munka- és feladatköröket, ami a legtöbb esetben jelentős személyi változásokat von maga után mind munkatársi, mind vezetői szinten. Ha ezt nem sikerül megfelelően kezelni, a legrosszabb kimenetel a cég teljes leépülése lehet, hiszen a bizonytalanságra a kulcsfontosságú kollégák távozással reagálhatnak. Dacára ennek a komoly veszélynek, az érintett cégek alig fordítanak figyelmet a megfelelő változásmenedzsmentre – derül ki a Grow Csoport Változásmenedzsment GPS Kutatásának  felméréséből.

A nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy a változásra irányuló kezdeményezések 75%-a a megvalósítás során lelassul, félrecsúszik, vagy kudarcot vall. Ennek oka a változások emberi oldalának nem megfelelő kezelése, a változásmenedzsment tudatos alkalmazásának hiánya. A MCKinsey tanulmánya szerint a transzformációk 26%-a hozott szervezeti teljesítménynövekedést fenntartható módon 2015-ben, míg 2012-ben ez az arány csak 20% volt.

A munkavállalók és a vezetés sokszor ugyanattól fél, az elbocsátások lehetőségétől, a feladatok kiszervezésétől, a vezetőváltástól, a szervezeti struktúra átalakításától, a folyamatok átszervezésétől, egyszóval a bizonytalanságtól” – mondja Lőrincz Orsolya, a Grow Csoport ügyvezetője, szenior tanácsadó. Nem is csoda, ha az érintettek – megfelelő információk híján – nem csak hogy nem lelkesek a változásoktól, de ahol lehet, igyekeznek azt megakadályozni, szabotálni, vagy legalább tudomást sem venni az eseményekről.

Ezeket a félelmeket lehet és kell is kezelni, ám a Grow Csoport magyarországi felmérése arra az eredményre jutott, hogy a válaszadó vállalatok mindössze 8 %-a szánt figyelmet és erőforrást a tudatos, sztenderdizált változásmenedzsmentre. Így nem is csoda, hogy a nagy többség sokszor égető problémákkal szembesül a változások során.

Mit tesznek a szervezetek ma Magyarországon a változások eredményes kezelése érdekében? Túlélhetjük-e a változásokat úgy, hogy ne romoljon jelentősen az elégedettség?

Képzeljük el a következő helyzetet! Egy év leforgása alatt több, jelentős változást hozó projekt indul és ezek közül jónéhányat a területi vezető menedzsel. Sokszor olyan kezdeményezésekről van szó, amelyeket mások találtak ki és globális szinten várnak el tőlük, a vezetőnek nincs, vagy csak minimális ráhatása van a változás tartalmára, de be kell vezetnie a változást a szervezetben. Egy vezető számára azok a legnehezebb helyzetek, amikor hiteles, lelkesítő és eredményes kell legyen egy olyan változás kapcsán, amiben maga sem hisz. Hogyan támogathatja a HR ebben a vezetőket?

A válasz jó néhány éve ott van a gyakorlatban; a változásmenedzsment eszközeit kell alkalmaznunk. A nemzetközi gyakorlat már évek óta bizonyítja a változásmenedzsment szükségességét; azok a vállalatok, amelyek a  leghatékonyabbnak bizonyultak a változásmenedzsment gyakorlatukban, és érettségben egy magasabb szintet képviseltek, 6-szor nagyobb valószínűséggel érték el a változásokkal kitűzött célokat – állítja a Prosci nemzetközi változásmenedzsmenttel foglalkozó kutató és oktató cég 2015-ös felmérése.

„Az sem mindegy, hogy ki vesz részt a változás levezénylésében” – hívja fel a figyelmet Lőrincz Orsolya. „Ha – megfelelően a jelenlegi gyakorlatnak – csak a felső vezetésre és a kulcsemberekre, vagyis egy szűk körre hárul a feladat, egy ponton túl kimerülnek, a változás üteme lelassul, a projektek csúsznak, már minőségben és tartalomban kevesebbel is beérik a végén. Ez összességében oda vezet, hogy a változások eredményeivel igazán senki sem elégedett, mivel út közben túl sokat adtak le a minőségi elvárásaikból.”

A kutatási eredmények alapján szinte a legtöbb vállalat küzd azzal a problémával, hogy az utolsó simításokra már végképp nem marad energia, elmarad a finomhangolás, pedig pont ezzel lehet feltornázni a minőséget és tartalmat az eredetileg elvárt szintre. A kutatás alapján a válaszadók a középvezetői réteget látják felkészületlennek: a felsővezetés (és a változásmenedzsment) nem tudja elég jól támogatni és nem tud elég jó kereteket adni számukra a változások sikeres menedzseléséhez. A megoldás tehát a középvezetők bevonása képzéssel, felkészítéssel, támogatással, megfelelő információk átadásával. Egy elkötelezett vezető nem csak a kommunikációs alkalmakon (amelyekre központilag felkészítettük) teszi irányba az embereit, hanem az ebédlőasztalnál, a büfében és a heti rendszeres meetingen is. Mire a változások bevezetéséhez jutunk, mire eléri az embereket a változás, olyan vezetőknek kell ott állnia az emberek mellett, akik képesek végigvinni, és a mindennapokba beépíteni a változásokat: meghallgatják az emberek problémáit és igényeit, kommunikálják a célokat, kezelik az ellenállást, példát mutatnak a változások alkalmazásában, nyomon követik, számonkérik az alkalmazást és elismerik azokat, akik ugyancsak élen járnak ebben.

A cikk folytatását ITT olvashatja.

(Forrás: piacesprofit.hu /Kép forrása: FreeDigitalPhotos)