A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által elindított hitelprogram fő célja, hogy a kis- és közepes vállalkozások megszabadulhassanak a korábban felvett hitelek magas törlesztőrészleteitől, és egy sokkal kedvezőbb feltételű kölcsönnel válthassák ki azt. Ezáltal a cégek jelentős tehertől szabadulhatnak meg.
Az MNB a hitelt a kereskedelmi bankokon keresztül „osztja szét” a kkv-k között, noha van néhány feltétel, aminek meg kell felelni. A kedvezményes hitel akár forint, akár devizában felvett kölcsön kiváltására vehető fel legalább 3 millió, legfeljebb pedig 3 milliárd forint értékben.
A hitel azonban nem csak korábbi kölcsön helyettesítésére igényelhető. A kedvezményes hitelt akár új beruházásra, már meglévő eszközök korszerűsítésére és kapacitásuk bővítésére is fel lehet használni. De a forrás igénybe vehető EU-s támogatás előfinanszírozásához (az Európai Uniós forrásból, az Európai Uniós Támogatási programok keretében kapott vissza nem térítendő támogatás, valamint az ezen támogatásokhoz kapcsolódó, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közreműködő szervezetei, illetve a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által nyújtott nemzeti támogatások előfinanszírozására nyújtott hitelek esetében) is.
A hitelből ugyanakkor csak olyan eszköz finanszírozható, amely a vállalkozás üzleti tevékenységét szolgálja, így az bérbe nem adható. Továbbá a pénzből nem finanszírozható olyan ingatlan tulajdonjogának megszerzése, építése, bővítése, felújítása, vagy átalakítása, melynek fő rendeltetési jellege lakóingatlan vagy üdülő. A kölcsönből nem vehető személygépkocsi, annak vásárlása kizárólag abban az esetben finanszírozható, ha az igénybe vevő főtevékenysége 2013. augusztus 31-től folyamatosan személyszállítás volt.
Az évi 2,5 százalékos kamatozású, legfeljebb 10 évre nyújtott hitelt felvehetik egyéni és társas vállalkozások, melyeknél a foglalkoztatottak száma legfeljebb 249 fő, és az éves nettó árbevétel legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak felel meg. Szintén fontos, hogy a céget még 2013. augusztus 31-e előtt kellett alapítani, és az nem lehet pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény vagy elektronikus pénz kibocsátó vállalkozás.
Az MNB által kínált kedvezményes hitelt 2014. december 31-ig lehet igényelni.
Fotó: freedigitalphotos.net