A megkérdezett banki döntéshozók 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy pénzintézetük növekedést segítő intézkedéseket tervez a közeljövőben. A hitelkihelyezést 51 százalékuk bővíteni szeretné a következő hat hónapban, ez az arány 7 százalékponttal magasabb a fél évvel korábbinál.
A hitelezési kedv felfutásának a kis- és középvállalkozások (kkv) lehetnek a legnagyobb nyertesei, ebben a szegmensben enyhítenének leginkább a jelenlegi feltételeken a pénzintézetek a felmérés szerint, amelyben 11 európai piac mintegy háromszáz vezető banki tisztviselőjét kérdezték meg. Magyarország nem szerepelt a vizsgált piacok között.
A felmérésből az is kiderül, hogy európai szinten már egyre optimistábbak a pénzintézetek mind a gazdaság egészét, mind a saját teljesítményüket tekintve. Jelentős különbségek vannak ugyanakkor a nagyobb és a kisebb vállalatok között, míg a nagybankok már a teljesítményük javulásával és a hitelezés bővítésével számolnak, addig a kisebbeknek továbbra is arra kell koncentrálniuk, hogy tőkeszintjüket optimalizálják.
A fél évvel korábbiakhoz képest kevesebb pénzintézeti vezető nyilatkozott úgy, hogy bankja értékesítést vagy felvásárlást tervez.
Fotó: FreeDigitalPhotos
Forrás: Sikerescég.hu/MTI