Rákossy Balázs közölte: október közepe-vége helyett a feltételek készen állnak arra, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében az első pályázatok nyár végén, ősz elején megjelenjenek. A pályázatok a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak fejlesztését célozzák.
Kitért arra, hogy a pályázatok jogi keretét biztosító partnerségi megállapodás és az operatív programok tárgyalásai még nem zárultak le az Európai Bizottsággal, ezért a kormány a "költségvetési kockázat terhére" vállalja a pályázatok kiírását.
Közlése szerint a fejlesztéspolitika egyik alappillére, hogy a felzárkóztatást szolgálja, így előtérbe kerül a kis-, és középvállalkozások fejlesztése, a munkahelyteremtés, és az újraiparosítás. Ez utóbbi keretében a kormány a nagy hagyományokkal rendelkező és magas hozzáadott értéket képviselő iparágakat kívánja fejleszteni, mint a járműipar, az élelmiszeripar, az elektronika, a logisztika, vagy a turizmus. Ennek eredményeképpen Magyarország a közeljövőben nemcsak a régióban, hanem az Európai Unión belül is termelési központtá kíván válni - ismertette.
Megjegyezte, hogy az újraiparosítás az EU-ban is népszerű és felismert fejlesztési terület. Az Európai Bizottság újonnan megválasztott elnökének politikája szerint az ipar GDP-ben betöltött szerepét az eddigi 16 százalékról 2020-ig 20 százalékra tervezik emelni. A magyar kormány által az elmúlt években elkezdett irány lassan "mainstream" politikává érik az unión belül is - mondta.
Emlékeztetett arra, hogy az uniós források elosztása tavaly év végétől új rendszerben működik, az egyes szaktárcákhoz került az operatív programok irányítása. Fontos elvnek nevezte a 2014-2020 közötti fejlesztési ciklus forrásainak elosztásánál, hogy a helyi érdekeket, helyi tudást, és a helyi kapcsolatrendszereket is becsatornázzák a rendszerbe. Így két területfejlesztési operatív program esetében a városi és megyei önkormányzatok, megyei jogú városok komoly befolyást fognak kapni.
Rákossy Balázs szerint az unióval folytatott viták nagyobb része technikai jellegű, ami tárgyalásokkal rövid úton orvosolható.
Fotó: FreeDigitalPhotos
Sikerescég.hu/MTI