Jump to content

Több mint hétezer vállalkozás jutott hitelhez

2014. 07. 31. 18:22

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja második szakaszában közel 284 milliárd forint összegben, mintegy 7100 vállalkozás jutott hitelhez, ami június vége óta több mint 60 milliárd forintos növekedést jelent - közölte a legfrissebb, július 29-én lezárt adatokat a jegybank.

Az MNB kifejti: míg az év első hónapjaiban havonta mintegy 15-20 milliárd forintnyi szerződés jött létre, májusban és júniusban már 50-50 milliárd forinttal nőtt a program kihasználtsága, júliusban pedig még nagyobb volt az igénybevétel. "A jelenlegi tendencia megerősíti korábbi várakozásunkat, miszerint az nhp második szakaszának indulásakor rendelkezésre bocsátott 500 milliárd forintos keretösszege még az év vége előtt el fog fogyni" - írja a jegybank.

Az MNB szerint az igénybevétel növekvő dinamikáját támogatták a hitelprogram feltételrendszerén végrehajtott finomhangolások is. A pénzügyi lízing mint finanszírozási forma elérhetővé tétele a programban közel 1800 vállalkozáshoz kapcsolódóan eddig mintegy 20 milliárd forinttal növelte a kihasználtságot, ráadásul a lízingügyletek átlagos mérete a hitelekénél alacsonyabb, ami arra utal, hogy ez a finanszírozási forma elsősorban a kisebb vállalkozások beruházásainak megvalósulását segíti.

Ezenkívül a pénzügyi vállalkozások finanszírozóként való részvételének lehetővé tétele, a bérbeadási célú ingatlanvásárlásra vonatkozó korlátozás enyhítése szintén növelhette a hitelprogram iránti érdeklődést.

Részben a fentiek hatására az nhp második szakaszában nyújtott hiteleknél több változás is megfigyelhető a program első szakaszához képest: az új hitelek aránya 98 százalék, továbbá ezen belül az új beruházási hitelek részesedése 60 százalék feletti, ami a növekedésre gyakorolt hatás szempontjából kedvező.

Az első szakaszhoz képest számottevően nagyobb arányban jutnak finanszírozáshoz kisebb vállalkozások. Az átlagos hitelméret kevesebb mint felére csökkent, míg a tavaly szeptember végéig tartó első szakaszban a hitelek negyede volt 10 millió forint alatti, addig a mostani szakaszban már mintegy fele.

A mikrovállalkozások részesedése az új beruházási hiteleken belül 33-ról 41 százalékra emelkedett. Az ágazati megoszlás tekintetében a mezőgazdaság térnyerése figyelhető meg: jóllehet a szektor részesedése az első szakaszban is számottevő volt, az október óta létrejött hitelek több mint harmada az agrárvállalkozásokhoz került.

Ezzel párhuzamosan tovább csökkent a kkv-hitelek regionális koncentrációja: a Közép-Magyarország térségben működő vállalkozásokhoz mindössze a hitelek negyede került, miközben a program indulása előtt a kkv-hitelállomány több mint fele kapcsolódott ehhez a térséghez - hangsúlyozza az MNB.

Fotó: FreeDigitalPhotos

Sikerescég.hu/MTI