A húszas éveikben járó fiatalokra kifejezetten jellemző, hogy egyedi látásmóddal rendelkeznek, és újszerű megközelítéssel szemlélik a mindennapi dolgokat. Ha pedig ehhez kreativitás is társul, akkor abból könnyen lehet valami olyan új, szokatlan összefüggéseket, megoldásokat kombináló ötlet, ami üzleti szempontból is gyümölcsöző lehet. A Start it @K&H inkubátor az AIESEC és az InCube diákszervezetekkel közösen ezért olyan programot indít a kreatív, vállalkozó szellemű, csapatban dolgozni tudó egyetemisták számára, amelynek során egy különleges ötletből akár saját vállalkozásukat is beindíthatják.
Az Idea to Business (I2B) program keretében a 24 legígéretesebb fiatal jelentkező kap meghívást, hogy részt vegyen azon az egynapos workshopon, ahol tapasztalt szakemberek vizsgálják meg ötletüket, és segítenek abban, hogy elképzelésüket miként lehet vállalkozássá formálni.
A rendezvényen négy fős csoportok dolgozzák majd ki részletesen az ötleteket, saját mentorok segítségével, majd a nap végén egy szakmai zsűri értékeli az eredményeket. Így a résztvevőknek lehetőségük van megtanulni azt, hogy egy innovatív, vállalkozásra érdemes megoldásból hogyan építhető fel működőképes vállalkozás, illetve hogy egy kreatív ötlet hogyan formálható valósággá egy jól szervezett csapat segítségével.
Jelentkezni április 22. éjfélig ezen a weboldalon lehet.