Jump to content

Uniós pályázatok: új fejezet nyílik 2020-tól

2018. 05. 18. 15:00

Az új ciklusban az unió az eddiginél nagyobb mértékben támogatná a kkv-szektort és az infrastrukturális beruházásokat is, és célként jelölte meg, hogy a jövőben több forrás jusson az Erasmus+ programra és a fiatalok foglalkoztatására.

Egyre több kombinált pályázati lehetőség nyílik a kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára. A visszatérítendő támogatások az összes európai uniós forrás körülbelül 8 százalékát jelentik. Ezen belül jelenleg kockázatitőke-hitel és kombinált hitel áll a cégek rendelkezésére – hangzott el az M1 Forint, fillér című műsorában.

Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója elmondta, a legnagyobb sikert a legáltalánosabban megfogalmazott célú kkv-knak szánt hiteltermék aratta, ez a kkv versenyképességi hitel, ami 160 százalékos igénylést ért el. Ez az a siker, aminek az ember már nem is tud felhőtlenül örülni, hiszen 60 százalékkal több igénylés érkezett be, mint amire keret volt – tette hozzá.

A szakember elmondta, összességében több mint 70 százalékban kerültek már az MFB Pontokhoz igénylések, ez azt jelenti, hogy a teljes keretet a tervezett öt évnek a második évére már 70 százalékban lefedték igénylésekkel.

Az uniós és társfinanszírozott pályázatok mellett megjelennek a kormány által biztosított források is. 2020-tól kezdődik az Európai Unió új költségvetési ciklusa, addig a hazai költségvetésű pályázatok lesznek többségben. A pályázatok több mint 95 százalékát kiírták, komoly számban születtek már döntések is.

Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda vezérigazgatója elmondta, ebben az évben és 2019-20-ban viszonylag kevés európai uniós forrású pályázat lesz, de 2018-ban még lesznek olyan pályázatok, amiket most fognak elbírálni – mondta. A szakember hangsúlyozta, a Nemzetgazdasági Minisztériumban vagy a gazdaság területével foglalkozó minisztériumokban írnak majd ki pályázatokat, tehát hazai forrásból a következő két évben is elég sok pályázati pénzhez lehet hozzájutni. Sok kiírás már lezárult, a forrásokat azonban még átcsoportosíthatják, és újra nyithatnak pályázatokat.

Papadimitropulosz Alex, a Via Credit pénzügyi tanácsadó cég ügyvezető igazgatója szerint gyakori, hogy amikor nagy mennyiségű pályázatot írnak ki, a támogatást igénylő ugyan megnyeri azt, de valamilyen oknál fogva nem valósítja meg, vagy kisebb összegben valósítja meg, akkor a még nem nyertes pályázóknak kínálja fel a támogatási lehetőséget az irányító hatóság, vagy új pályázati kiírásokat hirdet meg új keretösszeggel.

A magyar kormány célja, hogy a hazánknak jutó uniós források Nagy-Britannia kilépése ellenére se csökkenjenek a következő költségvetési ciklusban. A múlt héten tette le az Európai Bizottság a tagállamok asztalára azt az új hétéves költségvetési kerettervezetet, amelyet meg kell vitatni a következő években.

Polyánszky T. Zoltán, a Századvég európai uniós üzletágának igazgatója elmondta, az Egyesült Királyság kilépése részben rosszat tesz a költségvetésnek, ennek ellenére csak öt százalékkal lesz kevesebb a kohéziós politika keretösszege. A források hasonló volumenben állnak rendelkezésre, az hogy a vállalkozásoknak szóló pályázatokat milyen struktúrában hirdetik meg, a magyar kormányon is múlik – tette hozzá a szakember.

Az igazgató hangsúlyozta, a szakértők azt jósolják, hogy innovációra és kutatásra-fejlesztésre is jelentős mértékű forrás jut majd az új programozási ciklusban. Emellett kiemelt terület lehet a mezőgazdaság és a honvédelem is.

A még csak most zajló tárgyalásokon és az előzetes elképzelésekben, amelyeket Magyarországnak is érdemes figyelembe venni, említésre méltó a védelmi ipar, ami egész Európában kiemelt lehetőséget ad, és Magyarországnak is a Zrínyi 2026-tal összekötve, vagy akár az agrárium, ami szintén nagy fejlesztések előtt álló ágazat – mondta Polyánszky T. Zoltán.

Az Európai Parlament egyik célja az, hogy a jövőben több forrás jusson K+F+I fejlesztésekre, az Erasmus+ programra és a fiatalok foglalkoztatására. Emellett az eddiginél nagyobb mértékben támogatnák a kkv-szektort és az infrastrukturális beruházásokat is.

 
(Forrás: sikeresceg.co.hu, hirado.hu/Fotó: pixabay.com)