Több mint 22 milliárd forintot nyertek a pályázók a VEKOP keretében – jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Elmondta, 89 mikro-, kis- és középvállalkozás csaknem 4,7 milliárd forint támogatást nyert el versenyképességének növelésére, amelyből új termékeket hozhatnak létre, új technológiákat fejleszthetnek ki, illetve új szolgáltatásokat alakíthatnak ki. A Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés felhívás nyerteseinek beruházásainak összértéke 7,8 milliárd forint.
Huszonkilenc vállalkozás a vállalatok K+F+I tevékenységét támogató felhívás keretében 4,8 milliárd forintot nyert el. Pályázatukban vállalták, hogy K+F+I árbevételük együttesen meghaladja a 2,5 milliárd forintot a fejlesztések hatására, illetve 104 új kutatót vesznek fel. A támogatás fordítható jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák kidolgozására, a beruházások összértéke 9,1 milliárd forint.
Nyelvi képzések
Csaknem 2,5 milliárd forintot nyert el nyolc pályázó az idegen nyelvi készséggel nem vagy alacsony szinten rendelkező, munkaképes korú lakosság számára szervezett alap- és középfokú idegen nyelvi képzések támogatására. A nyertesek vállalták több mint 16 ezer fő képzését, közülük minimum 13 ezer tanúsítványt, illetve bizonyítványt szereznek a képzés végén.
Kilenc pályázó nyert 2,4 milliárd forintot az úgynevezett HÍD programban, illetve szakképzésben tanulók alapkészségeinek fejlesztésére, hogy képessé váljanak az érettségi vizsgát adó képzés megkezdésére. A támogatás fordítható szakképző intézmények helyzetfelmérésére, tanulói készségek és képességek fejlesztésére, pályaorientációs tevékenységre és pedagógus továbbképzésre. A nyertesek vállalták közel 850 szakember továbbképzését, amelyből minimum 780-an képesítést szereznek.
Átképzés, létszámbővítés
Tizenöt pályázó 1,6 milliárd forintot nyert a „Digitális környezet a köznevelésben” című felhívás keretében, együttesen mintegy nyolcezer tanuló bevonását, illetve 684 pedagógus továbbképzését, átképzését vállalták digitális felkészültségük, az infokommunikációs technológia használatának erősítése érdekében.
Csaknem egymilliárd forintot nyert hat budapesti és Pest megyei egészségügyi intézmény létszámbővítésre, orvos, rezidens, fogorvos, gyógyszerész, klinikai szakpszichológus, egészségügyi szakdolgozó, valamint az egészségügyi szakellátáshoz kapcsolódó, közvetlenül a betegellátásban résztvevő egyéb, nem egészségügyi végzettségű szakemberek foglalkoztatásának támogatására.
Több mint 94 ezer személy egészségfejlesztő és betegségmegelőző programokba vonását vállalta 13 budapesti és Pest megyei nyertes szervezet, amelyek összesen 1,2 milliárd forintot fordíthatnak a népegészségügy helyi kapacitásának fejlesztésére. A támogatásból egészségügyi irodák kialakítása történik meg, ezen keresztül járási szinten válik monitorozhatóvá a helyi egészségügyi ellátás és az egyes fejlesztések, különös tekintettel a hátrányos helyzetű lakosok ellátására.
Fejlesztések, munkaerő-piaci integráció
Elnyert 3,5 milliárd forintot három budapesti pályázó, akik a támogatásból 15 ezer embert érintően valósítanak meg fejlesztéseket: 34 ezer négyzetméteren nyitott tereket, illetve köz- és kereskedelmi épületeket hoznak létre vagy renoválnak, 85 lakóegységet állítanak helyre, valamint 65, társadalmi integrációt célzó programot hajtanak végre.
Hátrányos helyzetű személyek munkaerő-piaci integrációját célzó programokra pedig mintegy 0,4 milliárd forintot nyert el öt pályázó két felhívás keretében. A támogatás fordítható a célcsoport felkutatására, szociális diagnózisra, egyéni fejlesztési terv készítésére, szociális munkára, krízisügyelet működtetésére, illetve a helyi humán szolgáltatások elérhetőségének javítására, felnőttképzésre, szakképzésre, foglalkoztatás elősegítésére – közölte a Pénzügyminisztérium államtitkára.