Évente már mintegy 600 milliárd dollárra rúg a kiberbűnözéssel összefüggő incidensek által okozott kár a Center for Strategic and International Studies (CSIS) 2018-as tanulmánya szerint. A növekedéssel az információbiztonság évek óta nem tud lépést tartani, a területen folyamatos munkaerőhiány tapasztalható. A CyberSeek hőtérképe alapján az Egyesült Államokban 2017-ben több mint 760 ezren dolgoztak információbiztonsági szakértőként, miközben a betöltetlen állások száma elérte a 350 ezret.
A Cybersecurity Ventures információbiztonsági kutató és elemző cég becslése alapján 2021-re 3,5 millió betöltetlen információbiztonsági állás lesz világszerte. A világ egyik legnagyobb kiberbiztonsági vezetőket tömörítő szervezete, az (ISC) jelentése szerint Európában 2022-re 350 ezer új szakemberre lesz szükség az információbiztonság területén. Az európai cégek kétharmada úgy gondolja, nem megfelelő a kiberbiztonsággal foglalkozó csapata, és közel 40 százalékuk egy éven belül legalább 15 százalékkal bővítené a szakemberek számát.
Magyarországon is egyre nehezebb megfelelően képzett szakembereket találni. A Profession.hu állásportálon idén januártól júliusig 234 álláshirdetést adtak fel információbiztonsági szakembereknek, 14 százalékkal többet, mint az egy évvel korábbi, és 18 százalékkal többet, mint a két évvel korábbi azonos időszakban. A legnépszerűbb pozíciók között szerepel az információbiztonsági szakértő, az információbiztonsági kockázatmenedzser, az adatvédelmi specialista és a biztonsági szabályozásoknak való megfelelést megfelelést vizsgáló security compliance elemző.
„Az információbiztonsági szakértők iránt hatalmas és egyre növekvő igény mutatkozik Magyarországon és világszerte” – hangsúlyozta Dr. Horváth Zsolt, a METU információbiztonsági képzésének vezetője. „Az európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR), valamint az állami és önkormányzati szervek információs rendszerinek védelméről szóló törvény életbe lépése tovább fokozzák a szervezetek igényét az információbiztonság kiépítésére. Ezen törvények maradéktalan betartását is nagyban hátráltatja, hogy nincs a területen megfelelő számú szakember.” – tette hozzá a szakértő.
A hazai oktatási szektor is választ kíván adni a területen tapasztalható munkaerőhiányra. A piaci igényeknek megfelelően a METU három féléves, másoddiplomás Információbiztonsági menedzser szakot indít, amely a versenyszférában és a közigazgatásban jelentkező komplex információbiztonsági feladatok megoldására, szervezésére és irányítására, rendszerszemléletű kezelésére készíti fel a résztvevőket. Az érdeklődők szeptember 4-én nyílt napon ismerhetik meg a képzés részleteit.