A politikus elmondta, a várakozásokhoz képest jobb egyezség született, hiszen az előzetes tervek szerint akár 26 százalékos csökkenés is lehetett volna.
Hozzátette, hogy az Egyesült királyság távozásával (Brexit) arányos az a csökkenés, amely a mezőgazdaságot éri. A miniszter részt vett Brüsszelben a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén, ahol a Közös Agrárpolitika reformjáról vitáztak. Nagy István elmondta: az unió olyan irreális célokat akar betartatni a gazdákkal, ami lehetetlen.
Az a fő probléma, hogy nem találják az egyensúlyt a környezetvédelmi szempontok és az agrárgazdálkodás között – tette hozzá. Felidézte, hogy 2030-ig 50 százalékkal kellene csökkenteni a növényvédő szerek felhasználását, abban az időszakban, amikor az éghajlatváltozás miatt nagyobb teher kerül a haszonnövényekre.
Emellett 20 százalékkal kellene csökkenteni a műtrágya felhasználását, és minden negyedik hektár termőföldet át kellene állítani ökológiai gazdálkodásra alkalmas területté – mondta. Nagy István szerint ez nemcsak a gazdákat, hanem mindenkit érintene, mert jelentős élelmiszerdrágulással járna.