Jump to content

AM: megjelent az ültetvénytelepítési pályázat

2021. 04. 21. 14:01

Az Agrárminisztérium (AM) tizenötmilliárd forintnyi forrással hirdet pályázatot a Vidékfejlesztési program keretében az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatására - jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca szerdai közleménye szerint.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a felhívásnak köszönhetően az új gyümölcs- és gyógynövénytermő ültetvények telepítésére, a területekhez tartozó öntözőrendszer kiépítésére, a káros éghajlati hatások csökkentését, illetve kivédését lehetővé tevő jégvédő háló kialakítására és a fagyvédelmi rendszerek kiépítésére lehet támogatást igényelni. Emellett, a pályázat keretében a betakarítást segítő eszközök és gépek beszerzésére is lesz lehetőség. A tervek szerint a hozzájárulás akár 5 ezer hektár új ültetvény létrehozását is segítheti.

Hozzátette, a korábbiakhoz a képest újdonságot jelent, hogy a támogatás az ültetvénytelepítés vonatkozásában az adott területre eső egységköltség formában igényelhető. Ez azt jelenti, hogy az elnyert összeg ültetvénytelepítésre eső részével nem kell számla alapon elszámolnia a kedvezményezetteknek.

A tárcavezető hangsúlyozta, a támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint május 24. és augusztus 23. között lesz lehetőség. Az első időszakban beadott sikeres pályázat esetén a nyertesek így akár már az őszi telepítési szezonban elkezdhetik az új ültetvények munkálatait.

Kifejtette, a beruházások költségeinek felét fedező vissza nem térítendő támogatás legfeljebb 500 millió forint lehet. Az alma és körte ültetvények esetében a támogatás szempontjából nagyságrendileg 12-14 millió forintos hektáronkénti, meggy, szilva és barack ültetvények vonatkozásában pedig 10,5-11,5 millió forintos hektáronkénti kalkulált telepítési költséggel számolhatnak a pályázók. Gyógynövények vonatkozásában az egy hektárra jutó kalkulált telepítési költség fás cserjék esetében 1,1 millió forint, évelők kapcsán 1,5 millió forint, míg a félcserjék vonatkozásában ez az összeg 2,3 millió forint lehet - sorolta a tárcavezető.

(Forrás: sikeresceg.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)