Jump to content

Erős, stabil alapokon kell állniuk a magyar kis- és középvállalkozásoknak

2016. 09. 12. 18:41

Rendkívül fontos, hogy a magyar gazdaság fő motorját adó kis- és középvállalkozások (kkv) erős és stabil alapokon álljanak - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a tizennyolcadik Komlóért expó pénteki megnyitóján a mecseki városban.

Rákossy Balázs hangsúlyozta: a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklusban több mint 12 ezer milliárd forint áll Magyarország rendelkezésére, amelynek 60 százalékát gazdaságfejlesztésre, azon belül pedig iparfejlesztésre kívánják fordítani, amit a térség szempontjából különös jelentőségűnek nevezett.

A politikus Komló gazdaságára térve felidézte: a 2007-2013-as európai uniós fejlesztési forrásokból a város és a térség vállalkozásai 94 pályázatot nyertek több mint kétmilliárd forint értékben innovációra, versenyképesség-fejlesztésére, illetve az exportpiacokra való kilépés támogatására.

Rákossy Balázs megjegyezte: a jelenlegi uniós fejlesztési időszak másfél éve alatt már a korábbi eredményeket is meghaladták a város vállalkozásai.

Az államtitkár reményének adott hangot, hogy a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében már több mint négymilliárd forint értékben benyújtott komlói fejlesztési tervek közül "nagy számban lesznek nyertes pályázatok". A politikus egyúttal a kiállításon résztvevő cégeket a fejlesztési forrásokért való pályázásra biztatta.

A vállalkozások, a háztatások és az önkormányzat adósságállományának drasztikus csökkentése miatt van újra bizalom vállalkozói és fogyasztói oldalon is - hangoztatta Hoppál Péte a térség fideszes országgyűlési képviselője. A politikus arra is kitért, hogy az NGM-ben készülnek koncepciók a vállalkozások közterheinek csökkentésére, ehhez azonban a gazdasági növekedésnek folytatódnia kell.

(Forrás: MTI / Kép forrása: FreeDigitalPhotos)